KULTÚRA

NKA: Újra elérhetők a közgyűjteményekben az Arcanum anyagai

50 millió forinttal támogatják, hogy az adatbázis ingyen elérhető legyen az ország minden jelentősebb közgyűjteményében.

Herczeg Márk
KULTÚRA

Szeptemberben sem lesz Ünnepi Könyvhét

Júniusban lett volna, szeptemberre halasztották, most megint lemondták a járvány miatt.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Szinetár Miklós: Több mint bűn, hiba, hogy Vidnyánszky lett a Színművészeti kuratóriumi elnöke

Szerinte már csak a saját büszkesége okán is le kellene mondania.

Szurovecz Illés
kultúra

Kásler Miklós kitüntette az Ismerős Arcok tagjait

A lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket.

Czinkóczi Sándor
KULTÚRA

Egy 20 éves férfi idegességében kövekkel dobálta meg a herendi porcelán életfaszobrát Veszprém belvárosában

A porcelánszoborban 3 millió forintos kár keletkezett, kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Horváth Bence
KULTÚRA

A Barátok közt tízezredik részében olyasmi fog történni, ami még soha, pedig már meghalt és szellemként visszatért Magdi anyus

Csak a fantázia szabhat határt a Mátyás király térnek.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

26 Emmy-jelölést zsebelt be a Watchmen

A rasszizmussal foglalkozó HBO-sorozat sikere nem független az év eleji amerikai eseményektől.

Neuberger Eszter
kultúra

HVG: Nagy eséllyel augusztus 15-e után sem lehetnek nagy rendezvények

Sem fesztiválok, sem nagyobb koncertek. De még a kulturális események látogatószámát is 200 főben maximálná a kormány.

Neuberger Eszter
KULTÚRA

Koncertek erdőben járva és tavon csónakázva

Olyat muzsikáltak, hogy a fa adta a másikat.

Urfi Péter
kultúra

Több mint hetven magyar művész tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen

A törvénytervezet visszavonását, és az érintettek tárgyalóasztalhoz ültetését kérik.

Neuberger Eszter
KULTÚRA

Nem biztos, hogy ki tudja fizetni dolgozóit a Természettudományi Múzeum

A múzeum rossz anyagi helyzetbe került a koronavírus és a központi támogatás elvonása miatt.

Fődi Kitti
KULTÚRA

Nyilvános egyeztetésre hívták Palkovics Lászlót a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai

“Szeretnénk biztosítékot kapni arra, hogy azt a képzést folytathatjuk, amit elkezdtünk, azokkal az oktatókkal, akik miatt felvételiztünk” - írják a levelükben.

Szily László
KULTÚRA

Eljött a RESPECT vége

Tekashi 6ix9ine házi őrizetből lett 2020 rekordokat döntő szupersztárja. A történelem első posztmodern sittes rappere, aki nem akar hiteles lenni.

Ács Dániel
kultúra

Gigantikus csodaszarvas kerül a Postapalotába

Matolcsyék egy másik alkotást is rendeltek Szőke Gábor Miklóstól: suhanó aranyrudakat, melyek a gazdaság dinamikáját jelenítik majd meg.

Boros Juli
KULTÚRA

Szeptemberben lesz a Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivál

Minden úgy lesz, ahogyan márciusban lett volna, csak a külföldi szakértők jöhessenek!

Neuberger Eszter
KULTÚRA