A színész reagált Kerényi buzizására, és Vidnyánszky csendjére is: nem lép fel jövőre vendégszínészként a Nemzetiben.
Kerényi szerint ez a stílus színházi emberek között elfér.
A tiltakozók is éppen ma vonultak ki a múzeumból, és mentek át az Emmi elé.
Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott gondolatai.
A 71 éves, zsidó származású művésznő szakmai pályafutásáért, az emberi jogok védelmezőjeként, Izrael és a zsidó emberek melletti kiállásáért kapja a doktori fokozatot a jeruzsálemi Héber Egyetemtől.
Törölték Dés Márton festő kiállítását, mert a Ferencvárosi Művelődési Központ szerint pünkösdkor az emberek megtisztulni szeretnének, nem obszcén kiállítást nézegetni.
Jön az Egy polgár vallomásai III.
A Bazilika mellett lévő házban Kőszegi Edit filmrendező előbb a saját lakásából csinált kortárs galériát, majd lassan az egész épületet ellepték a művek.
"Rettegtem az életemért" - nyilatkozta a Hans Landa és Dr. King Schultz szerepéért is Oscar-díjat kapó osztrák színész.
Vagyis kétszer annyi magyar zenét játszanak a rádiók, mint a médiatörvény előtt.
Magyarországon a Csengetett, mylord? komornyikaként lett ismert.
Kiesek hírközlő szerepemből, és itt egy szerda délutáni feladvány!