Azt akarják, hogy az előterjesztő Böröcz László vonja vissza az indítványát, a kormány pedig tűzze napirendre a hazai lakhatási válság megoldását.
A veszélyhelyzet megszűnéséig.
A Város Mindenkié csoport szerint ha nem hosszabbítják meg a moratóriumot, májusban több ezren kerülhetnek utcára, akik a koronavírus-járvány okozta válság miatt nem tudják fizetni a lakhatásukat.
A lakhatási költségek rohamos emelkedése miatt hozott helyi törvény ellentétes a alaptörvénnyel.
Magántulajdonosok és önkormányzatok lakásait közvetítené ki bérlőknek egy új fővárosi szervezet, ami az átvállalt kockázatokért cserébe piaci áron aluli díjszabást kér a bérbeadótól. A tervek szerint még idén megalakuló budapesti szociális lakásügynökség tervezőivel beszélgettünk.
Idén nem is számíthatunk jelentős növekedésre.
A harmadik negyedévben több ingatlant ürítettek ki, mint két évvel korábban ugyanabban az időszakban.
A két lakhatással foglalkozó nemzetközi szervezet 1985 óta díjazza világszerte az előremutató kezdeményezéseket.