Nehéz téma az idézőjelezés, sokan elbuktak már rajta.
A Cink és az Origo volt főszerkesztője, az Index egykori főszerkesztő-helyettese már eddig is a lapnál blogolt és szerkesztett.
A Tilos, a Rádió C, a Roma Sajtóközpont alapítója, a Kossuth Rádió és a vs.hu volt főszerkesztője először vállalt politikai állást.
Az egyik legsikeresebb magyar vállalkozónak eddig szinte semmilyen lehetősége nem volt, hogy nyilvánossághoz jusson. Most enyhülhet a nyomás.
Nemhogy visszatér az ATV-hez, de rögtön az Egyenes beszédbe megy. Azt írja, elutasít mindenféle cenzúrát, megvehetetlen és politikailag befolyásolhatatlan marad.
A fideszes politikai gépezet magánkézben lévő médiaplatformjai összesen 48 milliárd forintot húztak be tavaly, idén durvább lesz.
Vidus Gabriella szerint a tulajdonos döntése egyértelmű: maradnak Magyarországon.
Bukovics Martin és Bakó Beáta távozik a Habony-közelbe került laptól.
A 24.hu információi szerint az úszóvébé előtt gyengülhet meg jelentősen a fideszes lap sportrovata.
A Spéder Zoltán médiabirodalmában megüresedett helyre Rónai Balázs érkezik, aki a Népszabadság szétveréséig a Mediaworksöt irányította.
Ha a Ripostra és a kormányszóvivőre hallgatsz, rákkeltő naptej nélkül fekszel ki délben napozni, és közben az egyik legbolondabb amerikai cikkeit bújod.
Balásy Gyula médiacége idén 10 milliárd forintért gyárthat kampányt a kormánynak.
A független sajtódíj idei győztese Szathmáry István Pál lett a Hogyan került Lengyelország trónjára Jézus? című cikkével. Döbbenetes, de öt jó magyar újságícikket olvashatsz el itt egyetlenegy áráért!
Imádják a magyarok: tavaly a 21 futamot összesen 11 millió néző izgulta végig.
Jól érted, nem előléptették emiatt, hanem le kellett mondania. A dolog természetesen nem nálunk, hanem Finnországban történt.