Média

Elkaszálta a bíróság a TV2-t és a Médiatanácsot, mert az nem kiegyensúlyozott tájékoztatás, ha 11 kormánypárti vélemény mellett egyetlen ellenzéki sem fér el

Az NMHH kétszer is megpróbálta kimosni a kormánytévét az eljárásból, amit az MSZP-s Ujhelyi István indított.

erdelyip
Média

Pesti Srácok: A Momentum, az MSZP és a DK a magyar nemzet ellenségei, bármilyen eszköz megengedett velük szemben

A három ellenzéki párt mostantól nem tekinthető magyar szervezetnek, idegen zsoldban álló ügynökszervezetek, bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez, írja vezércikkben a lap.

plankog
media

Az RTL-t büntették a Való Világ miatt

Erre nagyon odafigyel a Médiahatóság.

erdelyip
Média

Évtizedeken át tagadta, de most a bíróság kimondta, van egy 9. gyereke is Julio Iglesiasnak

Javier Sánchez Santos édesanyja már a 90-es években pert indított az énekes ellen.

Tbg
Média

Olyan szép azúrkék a tó vize, hogy a szelfizőket még az sem zavarja, hogy egy erőmű mérgező zagytározójáról van szó

A valóság egy Instagram-filter áldozata lett: ezrek keresik fel a szibériai Maldív-szigeteket.

Tbg
Média

A kormánytévék legsúlyosabb anyagai kerültek a héten bíróság elé

A Médiahatóság szerint akkor sincs gond a híradók kiegyensúlyozottságával, ha 11 kormánypárti álláspont mellett egy ellenzéki sem fér el egy témában.

erdelyip
politika

Zsidó vicc: az izraeli nagykövetség ki akarta retusálni, hogy a nagykövet homárt evett, az eredmény igen humoros lett

A homár ugyanis nem kóser étel.

Szily László
media

2rule reklámot gyártott a Tények

Húsz százalékos akció a TV2 hírműsorában.

Botos Tamás
media

Több minisztert és államtitkárt kérdezett a birkafőzésről a KarcagTV, mint fesztiválozót

A XXI. Birkafőző Fesztivál beszámolóján kívül nem is fért más a csatorna Híradójába.

Botos Tamás
media

Közmédia Timmermansról: Soros, Soros, SOROS

Váratlan fordulat.

Rényi Pál Dániel
Média

Fidesz: Az Európa Tanács csak ürügyként használja a meggyilkolt máltai újságírót, hogy politikai támadást intézzen Málta ellen

Daphne Caruana Galiziáék derítették ki, hogy azerbajdzsáni szálakon keresztül folyt a pénz a máltai miniszterelnök köreihez. A fideszes képviselők megint az azeriekkel tartottak.

Herczeg Márk
Média

Semmi sem igaz a Magyar Nemzet vasárnapi zárva tartásról szóló szerdai cikkéből

Nem vasárnap. Nem zárva.

Botos Tamás
Média

Tények: Mától kaphatók a magyar sportszermárka termékei

Részletesen beszámoltak a 2rule sikeréről. Pedig nem kapható.

Botos Tamás
media

71 milliárdot kapott az államtól, mégis 2,3 milliárdos veszteséget termelt, mi az?

Pontosan, az MTVA.

Albert Ákos
Média

Ejtették a vádat az orosz újságíró ellen, akit kábítószerrel való üzérkedéssel vádoltak meg

Ivan Golunovot el fogják engedni a házi őrizetéből.

Herczeg Márk
külföld