Média

Fluor: Nem csak az Indexnek, egyszer ennek a korszaknak is vége lesz, mert örökké nem eshet

„Kit érdekel, hogy az értékek és a hozzáértés helyét átveszi a szervilizmus, a szeretet helyét a rosszhiszeműség? Úgy tűnik, senkit.”

Herczeg Márk
popzene

Az Index újságírója részletesen megírta, miért mondtak fel

Fábián Tamás szerint ha maradnak, akkor „az Index útja a lassú végelgyengülés” lett volna. Így viszont méltó és tisztességes lett a lap halála.

plankog
media

Szurkoljunk közösen az MTI-nek, hogy legalább pár sort sikerüljön írniuk ma az Indexről!

Eddig valahogy elkerülte a figyelmüket ez az apróság. Frissítés: sikerült!

Urfi Péter
Média

Szlovákiai magyar újságírók is kiállnak az Index mellett

60 kolléga írt közös üzenetet.

Urfi Péter
Média

A világsajtó is az Index ledarálásával foglalkozik

Szinte az összes hírügynökség beszámolt a szerkesztőség együttes távozásáról, csak a magyar nem.

Rényi Pál Dániel
Média

Hodász András az Index megszűnéséről: „Vére rajtunk”

Művészek, politikusok, szakmai szervezetek és az uniós biztos is reagált a lap újságíróinak felmondására.

Urfi Péter
media

Hideg és számító hatalom végezte ki az ország legolvasottabb lapját

A Fidesz legalább hat éve tervezte már az Index megszállását. Most jött el számukra az ideális pillanat.

Rényi Pál Dániel
Média

Egyetlen negyedév alatt 26 milliárdot kaptak Balásy Gyula cégei kormányzati szervek kommunikációjára

Igen, a járvány miatti legszigorúbb korlátozások idején. A keretszerződés miatt csak egy szűk kör foglalkozhat az állami kommunikációval.

Herczeg Márk
Média

Dull Szabolcs: „A mi történetünk itt ezzel véget ért”

Felemelő látni ezt a tartást - írta felmondó kollégáiról a menesztett főszerkesztő.

Urfi Péter
media

Hiánypótló: saját újságíróképzést indít a közmédia és a Közszolgálati Egyetem

Olyan értékeket kívánnak képviselni, mint a tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme.

Czinkóczi Sándor
Média

Így jelentette be az Index főszerkesztő-helyettese több mint 60 ember felmondását

Munk Veronika: „Nem szeretnénk a továbbiakban az Indexben dolgozni.”

plankog, Ács Dániel
media

Több mint nyolcvanan felmondtak az Indexben

Sorban mondanak fel az indexesek.

Ács Dániel, plankog
media

Engedélyezte a rendőrség a maszkviselést a pénteki Index-tüntetésen

A gyülekezési törvény alapesetben tiltja az arc eltakarását.

Szurovecz Illés
Média

A fehérorosz elnök a tüntetések szításával gyanúsítja, és kiutasítással fenyegeti a külföldi újságírókat

Aljakszandr Lukasenka azt mondta, foglalkozzanak inkább mással, „menjenek ki a termőföldekre, ahol az igazi küzdelem zajlik a termésért”.

Herczeg Márk
Média

Szijjártó felháborodottan utasította vissza, hogy a kormánynak bármi köze lenne az Index-ügyhöz

Portugáliában oktatta ki az újságírókat, hogy nálunk elképzelhetetlen, hogy a kormány beleszóljon egy magáncég dolgaiba.

Urfi Péter
Média