A főszerkesztő kirúgása után Bodolai László és csapata megkísérelték elnyerni az indexesek bizalmát. A vége az lett, hogy meghatározó újságírók mondtak fel, Bodolai pedig elmenekült az épületből.
A szerkesztőség Dull Szabolcs elbocsátott főszerkesztő visszahelyezését kérte, amire Bodolai László nemet mondott.
Szombathy Pál az ATV-ben mondta el, hogy az újságírók rosszul látják, nincs veszélyben a lap függetlensége.
Videó Dull Szabolcs utolsó állománygyűléséről. A főszerkesztő nem fogadta el az ajánlatot. Azzal búcsúzott munkatársaitól: „Ne hallgassunk!”.
A főszerkesztő menesztése nyílt nyomásgyakorlási kísérlet, ami a független szerkesztőségi munka ellehetetlenülését fogja eredményezni - írják közösen az Index munkatársai.
A tulajdonos alapítványt vezető Bodolai László levélben tájékoztatta a szerkesztőséget döntéséről.
Az ingyenes lap a Simicskával vívott médiaháború áldozata lett, de most, hogy újra minden az Orbánhoz hű fideszeseké, újraindul.
Áprilisban igazolt a csatornához.
Világszerte haldoklik a helyi sajtó, és ez beláthatatlan következményekkel jár.
A hirado.hu-nak volt elég lelki ereje ahhoz, hogy levonja a következtetést a trehányságból, és gyorsan beleírták Soros György nevét a címbe.
A mi kis családunkat a Life TV saját gyártású műsorként kezeli, de korábban arról nem esett szó, hogy a sorozat elkészítésében a minisztérium bármilyen módon részt vesz.
Ivan Szafronov védőügyvédeit még a nyomozati anyag közelébe sem engedik. A nyilvánosság teljes kizárásával zajlik majd az ügy bírósági szakasza is.
Vera Jourová aggódik a legolvasottabb magyar lapért.
Létrehoztak 19 kamu újságírót profilokkal, hamis élettörténettel, akiknek a cikkeit hónapokon át közölték amerikai, izraeli és kínai lapok. Az egyik nem létező szerző annyira menő lett, hogy saját kolumnát kapott.
Erdélyi Zsolt kommunikációs szakember beszél először nyilvánosan, arról, hogy Dull Szabolcsot le kéne váltani. Annak a cégnek dolgozik, amitől az Index működése függ.