Média

Arató: Mondhatták volna inkább azt, hogy nem szeretik a Klubrádiót

A Klubrádió elnöke szerint nem állja meg a helyét a Médiatanács indoklása.

Szily László
Média

Elvették a Klubrádió frekvenciáját

A Médiatanács ismételt jogsértésekre hivatkozott.

Szily László
media

Lefejezve, egy vasúti sínen találtak rá egy bűnügyi újságíróra Mexikóban

A hírt a lap közölte először, amelyiknek Julio Valdivia dolgozott.

Neuberger Eszter
media

A Szabad Európának nem feladata, hogy bármilyen amerikai érdeket képviseljen

Csák Gyulát, a Szabad Európa újrainduló magyar kiadásának igazgatóját kérdeztük az amerikai adófizetők pénzéből működő szerkesztőség magyarországi terveiről.

Sarkadi Zsolt
Média

Öt éve az Index leplezte le Nógrádi György szélhámosságát, most már komoly szakértőként szerepel a megújult lapban

Ez a nap is eljött.

Urfi Péter
Média

Visszatért Magyarországra a Szabad Európa

Nem rádióként, hanem internetes lapként.

Szurovecz Illés
Média

Német sajtódíjat kapott Dull Szabolcs

Az Index júliusban elbocsátott főszerkesztőjét a sajtószabadság és a független újságírás támogatásáért ismerték el.

Herczeg Márk
Média

Az MTI-t egy hongkongi tüntetés is jobban érdekli az SZFE-nél

Nem delegáltak újságírót a tízezres tüntetésre, mert azt „az internetről is lehetett követni.”

Rényi Pál Dániel
Média

Telex néven indítanak újságot a távozó indexesek

Munk Veronika, az Index volt főszerkesztő-helyettese szerint a lap nem lesz se ellenzéki, se kormánypárti, hanem kritikus, korrekt és kiváncsi.

plankog
Média

Újságíró- és jogvédő szervezetek szólítják fel az uniót, lépjen fel a magyar médiapiac állami torzításával szemben

Elegük van belőle, hogy az EU nem foglalkozik érdemben a magyar médiaviszonyok állami hirdetéseken keresztüli durva kormányzati befolyásolásával.

Neuberger Eszter
media

Kirúgták a 168 Óra főszerkesztőjét egy Orbán Viktor családját ábrázoló fotó miatt

Még mindig tud újat mutatni a magyar médiapiac.

Urfi Péter
Média

Fiatalosan kormánybarát újság épülhet a régi Index helyén

Kedden lezárul az őrségváltás, a régi indexesek végleg elhagyták a fedélzetet. Új fejezet kezdődik az ország egykor első számú lapjának történetében.

Rényi Pál Dániel
Média

28 kartondoboznyi irat alapján nyomoz a Direkt 36 az Orbán-család állami üzletei után

3 év alatt sikerült kiperelniük a papírokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től, most érkeztek meg.

Szily László
Média

Kirúgták a Digi Sportból a hírek szerint az Index főszerkesztőjének készülő Szombathy Pált

Ha tényleg ő lesz a nevében Index új főszerkesztője, akkor amúgy sem maradt volna.

Haszán Zoltán
media

Az orbanviktor.hu korábbi üzemeltetője és a Mandiner volt főszerkesztője lesz az Index egyik főszerkesztő-helyettese

A lap tulajdonosa ezek szerint Balogh Ákos Gergelyben látja a garanciát, hogy az Index nem lesz fideszes lap.

Herczeg Márk
Média