Mégsem állíthatják ki az Atelier Van Lieshout Domestikator névre keresztelt, 12 méter magas alkotását. Cenzúra!
Sajnos úgy alkották meg a szabályokat, hogy a legendás elnököt többször már nem jelölhetik.
Minden tankerületbe küldenek egy pianínót.
"Nyílik az acélajtó, Gyurcsány ad egy puszit, megfordul, orcája fájdalmasan megvonaglik." Ennek a zseniális zárómondatnak kellett kitalálni és megírni az előzményeit. Olvasóink szerint ha Ferenc smárol, ott Viktor lesz az ajak másik végén.
A Ripost-mestermű címe, és ez nem vicc: Vona-boa rátekeredik a töpörödő vörös ördögre...
A szénrajzról eddig is azt gondolták, hogy Leonardo da Vinci műhelyében készült, de most már azt is, hogy maga a mester rajzolhatta.
Novellapályázat! Vajon hogyan kezdődhet az a riport, aminek ez a vége? Ez ugyanis valódi idézet egy nyomtatásban is megjelent, nem ironikus, magyar nyelvű cikkből.
Egy helyi zenekar eljátszotta neki azt a Fehérvári huszárokat, amit egy nemzetet sokkolva, bepálinkázva énekelt el 5 éve.
Nincsen nagy baj, ne is féljen senki / A Fidesz-kormány mindent megold. Ezúttal Zalatnay Saroltát erőszakolta meg a fanatikus orbánista asszony.
A Glasgow Museum példányát mostanáig korabeli hamisítványnak hitték.
Végre.
Egy japán feltaláló irtózatos, LED-alapú, mozgatható babaszemeket fejleszt. Már most tisztára kikészültem.
Először nem ismerték el a bakit, de pénteken bejelentették, hogy tényleg elcseszték, le is szedik, majd újra is öntik a kérdéses részt.
Keményvonalas neoklasszicizmus vászonra vetítve.