nb1

NB 1: Négy meccsre eltiltották a Felcsút román középpályását

Alexandru Mihail Baluta az MTK ellen elveszített hazai meccsen könyökkel megütötte Kata Mihályt, ezért a játékvezető azonnal piros lapot adott neki.

Herczeg Márk
nb1

Kisebb rekord született az NB1-es focista-nyilatkozatok hagyományosan erős mezőnyében

A szó az MTK-s Stieber Zoltáné.

Rényi Pál Dániel
nb1

Menesztették Pintér Attilát, a Mezőkövesd vezetőedzőjét

Miután a felcsúti Puskás Akadémia 2-0-ra legyőzte a csapatát.

Herczeg Márk
nb1

Már nem Rebrov a Ferencváros vezetőedzője

A Fradi egyik legsikeresebb edzője nem érti, hogy mi történt, és szomorú, hogy távoznia kell.

Haszán Zoltán
nb1

Rebrov már februárban felmondott a Fradinál

Ezt Kubatov Gábor, az FTC elnöke árulta el.

Haszán Zoltán
nb1

Kevés szó esett eddig a történelmi felcsúti sikert ünneplő tömegről, de most pótoljuk a hiányosságot

A Felcsút edzője örömmel látott újra szurkolókat a lelátón, ami szerinte annak a jele, hogy jó munkát végeznek.

Haszán Zoltán
nb1

Mészáros Lőrinc is megkapta az NB I ezüstérmét

Nem tenderen nyerte, második lett a felcsúti csapat az NB I-ben, csak a Fradi előzte meg. Mindannyian sokat tettünk a közösből ezért.

Haszán Zoltán
nb1

A Fradi-tábornak még nincs oltási igazolványa

Meglehetősen előreszaladt a kormány a stadionnyitással, de legalább nem vált 20 ezres vírusközösséggé a Groupama Aréna. A stadion legtömöttebb része a VIP-szektor volt.

Haszán Zoltán
nb1

Kubatov: Ha megvan a 4 millió beoltott, szombaton már nézők előtt játszik a Fradi a stadionjában

A jegyeket már árulják is.

Herczeg Márk
nb1

Negyed évszázada nem lőtt annyi gólt egy csapat NB 1-es meccsen, mint a Budafokot 9-2-re legyőző Paks

Élvonalbeli meccsen ennél több gólt 1955 óta nem szereztek. A hazaiak edzője le is mondott.

Herczeg Márk
nb1

Egy ország lehet büszke Miskolcra: a Diósgyőr az utolsó percben verte el a felcsúti Puskás Akadémiát

Az NB1 utolsóelőtti helyezettje odatette magát, minden magyar futballszurkoló örülhet. 🙏

Herczeg Márk
nb1

Állítólag Duchatelet ezúttal tényleg eladja az Újpestet

Nem marad csapat távol a kormánypárttól.

Magyari Péter
nb1

Ilyet még az NB1-ben is riktán hagynak ki

Pintér mester kis híján sokkot kapott.

Rényi Pál Dániel
nb1

Valahogy mégis felbukkant a háttérben Mészáros Lőrinc a diósgyőri foci új tulajdonosai mögött

A Puskás Akadémiánál dolgozik orvosként a DVTK új, többségi tulajdonosa. Van közös cégük is Mészáros Lőrinccel.

Haszán Zoltán
nb1

Kikapott a felcsúti Puskás Akadémia

Pintér Attila dacol Orbán Viktorral.

Herczeg Márk
nb1