oktatás

Másodfokon már az Eötvös és a Vörösmarty kirúgott tanárainak adott igazat a bíróság

Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.

Herczeg Márk
oktatás

Alap, hogy a gyermekotthonban élő fiataloknak is jár egy hét felhőtlen gyerekkor

Negyvenegy gyermekvédelemben élő kamasz táborozott a Szentendrei-szigeten az Élményakadémia Egyesület ALAP!Táborában. Az élménypedagógiára építő táborban a nehéz sorsú kamaszok megtanulnak bízni, felelősséget vállalni, együttműködni, szabadnak és egyszerűen csak gyereknek lenni.

Fődi Kitti
oktatás

Több tanár úgy tudja, korlátozták a teljesítéményértékelésen, hányan kerülhettek a béremeléssel járó kategóriába

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének nem reprezentatív felmérése szerint.

Fődi Kitti
oktatás

Petícióban követelik az SZTE hallgatói, hogy az egyetem vizsgálja ki az oktatójuk homofób bejegyzését

A hallgatók előbb nyílt levélben követelték az egyetem vezetésétől, hogy indítsanak vizsgálatot azzal az oktatóval kapcsolatban, aki kiposztolta, hogy a melegek halállal lakoljanak. Az egyetem viszont hallgat.

Fődi Kitti
oktatás

Az SZTE hallgatói szerint hitelét vesztette az a szociológus tanár, aki arról posztolt, hogy a melegeknek halállal kell lakolniuk

A Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszékének egyik tanára a Pride után egy bibliai idézetet posztolt, amelyben az áll, hogy ha férfi férfival hál, akkor halállal kell lakolnia. A hallgatók felháborodtak, a tanszék elhatárolódott, az egyetem vezetése viszont azóta is hallgat.

Fődi Kitti
oktatás

A belügy kénytelen volt elárulni, hogy a szülők többsége nem támogatta a kompetenciamérés beszámítását a felvételibe

A minisztérium azzal érvelt, hogy szerinte ellehetetlenülne a döntéshozatal, ha átadnák a felmérés eredményeit.

Bódog Bálint
oktatás

A miniszter szerint a Semmelweis a világ legjobb 100 egyeteme között lehet, de ez egyszerűen nem igaz

Az orvosi egyetem régiós szinten is kiemelkedően szerepel a mérvadó ranglistán, de Hankó Balázs nem elégedett, és összeesküvést sejt a háttérben.

Urfi Péter
oktatás

Hankó miniszternek sikerült Semmelweishez hasonlítania magát

Annyira tökéletes a magyar felsőoktatás megújítása, hogy abban rendes ember hibát nem talál, és „ma csak az ellenérdekeltek támadják”.

Urfi Péter
oktatás

Mészárosék rátapintottak a magyar oktatás gyenge pontjára: Jók a kütyük, de a tanárokat is meg kéne tanítani a használatukra

„A valódi fókusz a módszertanon és a szemléletváltáson van” – írja a Mészáros-csoporthoz tartozó jótékonysági szervezet.

Bódog Bálint
oktatás

A BME is áttér magánegyetemi működési modellre

A Mol-csoport megvásárolja a BME Fenntartó Zrt. törzsrészvényeit 50 milliárd forintért, amit a következő 10 évben éves részletekben fizet ki.

Herczeg Márk
oktatás

A Hankó Balázs beszédét hallgató gyerekek egy órát ültek a tűző napon, többen rosszul lettek

A nemzeti összetartozás napjára szervezett koncerten rosszul mérték fel a helyzetet.

Herczeg Márk
oktatás

PDSZ: A tankerületek évek óta csak az egynapos osztálykirándulásokat támogatják

Mert a tanároknak a kíséretért és a hétvégére eső kirándulásokért plusz illetmény járna.

Botos Tamás
oktatás

Az észtek nem tiltják az iskolai telefonhasználatot, az oktatás jövőjét pedig a mesterséges intelligenciára építik

Szerintük evolúciós kihívással állunk szemben: vagy magasabb szintű gondolkodásra képes lényekké fejlődünk, vagy a technológia átveszi a tudatunk irányítását.

Inkei Bence
oktatás

„Boldogok a tyúkok, a birkák, a disznók, mindenki, csak a gyerek nem, mert reggel be kell menni az iskolába”

Pszichológiai alapokon nyugvó, személyközpontú szemlélettel találkoztunk a tatai Színes Iskolában. Nincs ellenőrző, nincs felelés, nincs beírás, a gyerekeket arra buzdítják, hogy csak azt tanulják, ami érdekli őket. Annyira szabadok, hogy haza se akarnak menni.

Fődi Kitti
oktatás

Pornóoldalra vezetett az Oktatási Hivatal művészeti tananyagának egyik linkje

A diákok vették észre.

Fődi Kitti
oktatás