Két éve jelentették be, hogy 400-400 millió forintnyi uniós támogatásból két új óvodát is kap a város, de még csak el se kezdték ezeket építeni. Így lehet, hogy a lebontandó óvodába járó gyerekeket szétszórnák.
A szülők főleg az igazgatót teszik felelőssé.
Az iskolák többségében hiányzik a megfelelő informatikai hátter. Bosszankodnak a pedagógusok.
Mit ki nem találnak a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták!!4
Emellett bevezetik a nyelvtanulási diákhitelt is.
Hiába állja a cehet magyar állam, tandíjköteles elitiskola lesz belőle.
Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, a számok alapján igenis megéri diplomát szerezni. Az OECD kedden megjelent kötete szerint Magyarországon különösen nagyot dob az ember fizetésén, ha felsőfokú végzettsége van.
És nem Palkovics László tárcája, hanem egy közalapítvány lenne a végállomás.
"Mindenkinek az egyéni döntése, hogy milyen iskolába járatja a gyerekét," jelentette ki a családügyi államtitkár.
Az Emmi szerint a munkák beszállítási problémák miatt húzódtak el.
Vitát rendeztek a felsőoktatásról. Az MSZP szerint a Fidesz leszámol az egyetemekkel, a Fidesz szerint rég nem volt ennyire jó az oktatás helyzete. De vajon mennyi időbe tellett eljutni Sorosig?
A közel egy évtizede tartó helyhiányt most már nem tudta házon belül kezelni a vezetés.
„A gyermekeim taníttatása nem köz-, hanem magánügy. Kérem a nyilvánosságot, hogy gyermekeim, családom magánéletét tartsák tiszteletben.”
A Népszava számolt be arról, milyen állapotok uralkodnak a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában.
Másfél éve pedig az oktatás jövőjéért érzett felelősségéről beszélt egy tornaterem átadóján.