Elekné Román Katalin önkéntes munkával támogatja a kerecsendi szegregátumban élő gyerekeket, akik fele annyi eséllyel sem indulnak az életben, mint nem roma társaik.
Az erről szóló közleményben azzal büszkélkednek, hogy az intézményt az elnyomó kínai állam direktben irányítja.
Egyéni elhelyezést kap.
Duplacsavar az emberközpontú Kásler Miklóstól.
Fel sem mérte a minisztérium, hogy működne-e egyáltalán az új rendszer.
A Független Diákparlament szerint ez nem egyedülálló eset.
A magyar oktatás ott tart, ahol három éve, és sehol sincs ahhoz képest, ahol hat-kilenc éve tartott. A kormány mégis elégedett.
A legutóbbi méréshez képest javítottunk egy kicsit, de még mindig messze vagyunk a nemzetközi átlagtól. A csehek, a szlovénok, a horvátok és a lettek is előttünk járnak.
A szakszervezetek tüntetésén szabad oktatást és bérrendezést követeltek. Kijelentették, nem adják fel, míg a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Több ezer ember tart az MTA-tól a Kossuth tér felé. Elkezdődött a tanártüntetés.
Ugyanis a kormány megbecsüli a pedagógusokat, csak hát Soros meg Gyurcsány, ugye.
Soha nem voltak ilyen messze a nemzetgazdasági átlagtól a pedagógusfizetések és a kezdők bére.
Technikai problémák miatt.
Nem akarják bántani se a Waldorfokat, se a többieket - ígérte meg nekik Maruzsa Zoltán.
Az avatón Soros mellett ott volt a bécsi polgármester, az osztrák oktatási miniszter és az osztrák tudományos akadémia elnöke is. Soros szerint erkölcsi kötelesség Budapesten is megtartani a tevékenység egy részét.