A mintegy 41 ezer érintett végzős megajánlott jegyet kap a négy éves középiskolai teljesítménye alapján.
Amennyiben a járványügyi szempontok az időpont mozgatását indokolják, a szükséges döntést meg fogjuk hozni - jelentette be Maruzsa Zoltán.
Fertőzésveszélytől tartanak, ráadásul nem is mindenkinek volt egyenlő esélye felkészülni.
Úgy, hogy az időközben elkészült tervezet egy részét kidobták, mert nem volt elég nemzeti.
Orbán Viktor szerint május 3-án lehet a legrosszabb a helyzet, az írásbeli vizsgákat május 4-re írták ki.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint csak olyan diákoknak és tanároknak szabadna részt vennie a vizsgán, akik negatív vírustesztet produkálnak.
Tanárokkal és diákokkal beszélgettünk arról, hogy mit szólnak az érettségiről szóló döntésekhez. A pedagógusok szerint el kellett volna halasztani az érettségit, a diákoknak az a legnagyobb bajuk, hogy nagyon nehezen megy a felkészülés, sok érettségi tárgyból nincs rendes tanítás.
A Magyarországnál semmivel sem gazdagabb Portugáliában megoldották. Ausztriában is most készülnek rá.
Távolságtartás, csökkentett létszámú diplomabizottság.
A járvány idején sok gyereket képtelenek elérni az iskolák.
A Népszava szerint 20 ezerrel kevesebben akarnak egyetemre vagy főiskolára menni tavalyhoz képest.
Fideszes „tudományos akadémiát” építhet Tombor András a gellérhegyi ingatlanokon, irdatlan pénzből.
Az oktatási akciócsoport javaslatáról jövő szerdán dönthet a kormány.
Az egyetemet fenntartó alapítvány jórészt a Moltól származó osztalékokból gazdálkodik.
A gyerekeknek és szülőknek kérdőíven kell elmondaniuk, hogy elégedettek-e a digitális átállással. Mohácsi Dóra egy holland szakközépiskolában tanít, elmesélte, mi történt náluk az elmúlt hetekben.