Hiába van benne az óvodák alapító okiratában, hogy fognak autista gyereket, valójában mindenféle kifogást kitalálnak, hogy ne kelljen felvenniük őket. A probléma, hogy az állam kötelezővé tette az integrálást, de segítséget nem adott hozzá.
Papíron magánegyetemek, a gyakorlatban politikai kinevezettek kiskirályságai lehetnek a modellváltás előtt álló felsőoktatási intézmények.
Professzorként viszont továbbra is az egyetemen marad.
Bezárnak egy 700 férőhelyes kollégiumot, a többi helyen pedig a szobákat ideiglenesen kétágyassá alakítják a járványveszély miatt.
A Magyar Teátrumi Társaság nem nagyon lát más magyarázatot arra, hogy az egyetem veszélyesnek látja a kormány által megkezdett átszervezést.
Közben híres színészek szólaltak fel az átalakítás ellen.
Csak hogy értsék, mi a helyzet.
„Egy fél ország röhögött a videómon három hónapig, közben az én életemből eltűnt a humor” - mondta a hvg.hu-nak Vezsenyi László.
Féltik az egyetemük autonómiáját.
Erről írt a szakszervezet.
A Hódmezővásárhelyi Tankerület június 15-én értesítette a mártélyi önkormányzatot az iskola megszüntetéséről.
A Fidesz éveken át próbálta leváltani Veres Pált a Földes Ferenc Gimnázium éléről, de egyszer sem sikerült neki. Most átvenné a helyét egy sajószögedi általános iskola igazgatója, aki fideszes képviselő is.
A román média egy része szerint az egyetemeknek is tiltják a genderelmélet oktatását, és ezzel a törvényhozó testület megsértette az egyetemi autonómiát.
Ezért elfogadják a tankerületi vezető lemondását.
Balázs József állt a szentesi gimnázium felvételi feltételeinek utólagos módosítása mögött is.