A minisztérium egyetlen jelöltjüket sem vette figyelembe.
Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába két olajvállalkozó is bekerült, az SZFE javaslatait lesöpörték.
Az intézmény szeptember 1-től kerül alapítványi fenntartásba.
Korábban nem egészen ezt mondta, de a lényeg, hogy így visszatérhet iskolájába a vonatbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült lány.
Az államtitkár elismerte: égető szükség van a termekre.
A tankerület arról tájékoztatta a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumot, hogy az akadálymentesítésre nem tudnak forrást biztosítani.
491 iskola helyett végül 473-ban indul majd az iskolaőri szolgálat idén ősztől.
Olyan értékeket kívánnak képviselni, mint a tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme.
Egyelőre nem tudni, mikor érkezik meg a másik fele.
A szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an adtak be jelentkezési lapot.
A pedagóguspálya pedig vonzóbb lett a koronavírus idején.
A sajtónak nem nyilatkozhatnak majd, gumibotozni szabad.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért letöltendőt is lehet kapni.
Az autista gyerekekkel a legtöbb óvoda nagyon elutasító, de a Pestszentlőrinci Robogó Óvodában nemcsak fogadják a gyerekeket, hanem komoly fejlesztést is végeznek. Mindehhez csak egy nyitott, empatikus óvónő kellett, aki volt annyira lelkes, hogy módszertan nélkül is integrációt segítő projekteket dolgozzon ki.
Több igazgató is azt mondta, nem kértek őröket, mégis kapnak.