oktatás

Súlyosabb büntetést kért az ügyészség a tavalyi érettségiket kiszivárogtató férfi ellen

A nyomdából a magyar és matematika feladatsorok egy-egy részét, valamint a teljes történelem feladatsor egy példányát juttatta el a diákokhoz.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

„Tiltakozom tehát a gyermekotthon bezárása ellen és az ott élő gyerekek megfélemlítése, elnyomása ellen...”

Dávidért tüntettek, aki ellen vizsgálat indult, mert kiosztotta a kormányt a gyermekotthon bezárása miatt.

Ács Dániel
oktatás

Kásler: Tíz százalékkal emelkedik a tanárok bére, PDSZ: Nyomorúságos pótlékkal szúrják ki a tiltakozók szemét

„A kormány nyilván érzi, hogy a NAT-nak nevezett fércmunka bevezetése az utolsó csepp volt a pohárban” - írja a szakszervezet a miniszter bejelentése után.

plankog
oktatás

„Akik ilyen osztályban kezdenek, nem igazán tudnak kilépni belőle”

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint semmi váratlan nincs abban, hogy a kormány nekimegy az iskolai integrációnak. Pedig naponta látja, ahogy a szegregáció kiégett tanárokat és agresszív gyerekeket eredményez.

Szurovecz Illés
oktatás

Rétvári szerint nem is történt szegregáció Gyöngyöspatán

Tudta még fokozni az államtitkár.

Botos Tamás
oktatás

Annyira jól fogadták a tanárok a módosított alaptantervet, hogy megyei roadshowba kezd a minisztérium

Miután elfogadták, megkérdezik róla a pedagógusokat is.

Botos Tamás
oktatás

A pálinkafőzés is bekerült az általános iskolai kerettantervbe

A 7.-8. osztályosok alkoholt ugyan még nem vehetnek, de a kémiaórán ősztől megtanítják nekik, hogyan kell pálinkát készíteni.

Haszán Zoltán
oktatás

Senkinek se lennének jók a cigányosztályok, amiket felélesztene a kormány Gyöngyöspata-felelőse

Horváth László „felzárkóztató osztályokra” vágyik, pedig nem véletlenül szüntették meg ezeket közel 20 évvel ezelőtt. De miért jó együtt tanítani a különböző hátterű gyerekeket?

Szurovecz Illés
oktatás

Majdnem harminc tantestület állt ki eddig a Nemzeti alaptanterv ellen

Budapesten, Szombathelyen, Pécsen, Vácon, Budaörsön és Szegeden is tiltakoznak.

Szurovecz Illés
oktatás

„A Nat 2020 az irodalomtanítás Mohácsa”

A neves tankönyvszerző, Pethőné Nagy Csilla szerint az új tanterv végképp megsemmisíti a tanulói, a pedagógusi és intézményi szabadságot.

Urfi Péter
oktatás

A Széll Kálmán téren félpályás útlezárással tiltakoztak a NAT ellen

Herczeg Márk
oktatás

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium is tiltakozik az új NAT ellen

Többek között azért, mert a Nemzeti Alaptanterv „tudás- és gyerekszemlélete részben elavult, részben egy soha nem is létezett felfogást tükröz”.

Herczeg Márk
oktatás

A budapesti Berzsenyi tantestülete is csatlakozik a NAT elleni tiltakozáshoz

A Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárai a kidolgozási módja, korszerűtlen tartalma és hirtelen bevezetése miatt tiltakoznak az új NAT ellen.

Neuberger Eszter
oktatás

Nem kötheti a szülők orrára gyerekük iskolaérettségi eredményeit a pedagógiai szakszolgálat

Hiába tájékozódnának arról, mit mond gyerekük iskolaérettségéről a pedagógiai szakszolgálat, a szakértők csak az Oktatási Hivatalnak mondhatnak bármit az eredményekről.

Neuberger Eszter
oktatás

Az Eötvös és az Apáczai gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen

Elavult, megtévesztő, nem előzte meg szakmai egyeztetés.

Herczeg Márk
oktatás