oktatás

Belügyminisztérium: Biztosított a tankönyvellátás

Ki más is tájékoztathatna erről minket, mint a belügy.

Horváth Bence
oktatás

Hat tanár mondott fel egy budaörsi iskolában

Az iskola igazgatója posztolt elkeseredetten a Facebookra.

Fődi Kitti
oktatás

Hat csepeli és soroksári iskolában nincs igazgató, a BM indoklás nélkül utasította el a pályázatokat

Van olyan iskola, ahol egy jelölt pályázik évek óta, akit támogatnának a tanárok és a szülők is, de a minisztérium továbbra sem hajlandó kinevezni.

Csurgó Dénes
oktatás

Kiakadt a PDSZ, amiért a rendvédelmisek és a miniszterek bérét emelik, a tanárokét viszont nem

Nyílt levelet írtak a pedagógusok a miniszterelnöknek.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Mémekkel és kegyetlen őszinteséggel keres új tanárt egy budapesti általános iskola

Előny, ha a jelentkezőt valaki el tudja tartani.

Benics Márk
oktatás

„Épp most omlik össze az oktatás, maga alá fogja temetni főleg a mi diákjainkat”

Setét Jenő halála óta nagyon hiányzik egy egységes roma hang a magyar közéletből, mondja a Romaversitas alapítvány ügyvezetője, Federkó Boglárka. Azon dolgoznak, hogy kialakuljon egy erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, értelmiségi roma réteg.

Kiss Imola
oktatás

A köznevelésért felelős államtitkár szerint a tanárok azért nem mondanak fel, mert a rossz gazdasági környezetben nem tudnak könnyedén elhelyezkedni

Maruzsa Zoltán cinikus érvelése.

Botos Tamás
oktatás

A Kúria szerint sem volt jogellenes a januári tanársztrájk

A tanárok egy része idén januárban 2 órás figyelmeztető sztrájkot tartott, amit a kormány jogtalannak tartott, majd február 11-én elfogadott egy sztrájkrendeletet.

Herczeg Márk
oktatás

Nemet mondott a Belügyminisztérium a pedagógusok követeléseire

Marad a 10 százalékos béremelési javaslat, az óraszám pedig nem csökken.

Vég Márton
oktatás

Alapjogaikat féltik a Corvinus oktatói az egyetem kommunikációs szabályozásától

Van, aki bíróságra vinné az egyetemet a rendelkezés miatt, ami meghatározza, ki nyilatkozhat a Corvinus nevében, és miről. Az egyetem kommunikációs vezetője szerint senki szabadságát nem akarják korlátozni, és átírni is hajlandók a szabályokat.

Csurgó Dénes
oktatás

Üres kézzel távoztak a tanárok a második sztrájkbizottsági egyeztetésről

A kormány nem adott érdemi ajánlatot a béremelésre.

Botos Tamás
oktatás

Pintér: Ősszel felmérik a magyar iskolások képességeit

Még nem tudni, pontosan hogyan.

Szurovecz Illés
oktatás

Pécsen helyi vállalkozások segítik a pedagógusokat

Miután a korábban beígért béremelést nem kapják meg a tanárok.

Mészáros Juli
oktatás

Már ezen a nyáron ott lesz Pintér Sándor asztalán az oktatás átalakításának terve

Egy a Belügyminisztérium által közzétett online kérdőívvel kérdezik meg a vezetőket és tanárokat, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ez csak egy álkonzultáció.

Mészáros Juli
oktatás

Elfogytak a gyerekek, bezárnak egy tolnai általános iskolát

Túl kevés elsőst írattak be, a nagyobbak közt pedig túl sokan voltak hátrányos helyzetűek.

Szurovecz Illés
oktatás