oktatás

Élőlánccal tiltakoznak az igazgatóhelyettesük felmentése ellen a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai

Dezsőfi Györgyöt azzal az indokkal mentették fel, hogy „a polgári engedetlenség élére állt”.

Benics Márk
oktatás

Aki nem volt az iskolában, annak házhoz vitte a fenyegetőző levelet a tankerület

Egy tanár egy parkban kapta kézhez a dokumentumot, ahol külsős programon volt. A Tanítanék információi szerint az országban minden pedagógust kirúgással fenyegetnek, aki részt vesz a tiltakozásokban.

Szász Zsófi
oktatás

Felmentették a miskolci gimnázium igazgatóhelyettesét, amiért „élére állt a polgári engedetlenségnek”

Dezsőfi György állítása szerint ugyanúgy csak részt vett az akcióban, ahogy tavasszal is.

Bódog Bálint
oktatás

Több száz tanár sztrájkolt vagy tagadta meg a munkát a héten

Továbbra sincs megállapodás a szakszervezetek és a kormány közt, a pedagógusok ezért folytatják a tiltakozást.

Szász Zsófi
oktatás

Kirúgással fenyegeti a polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárokat a tankerület

Hivatalos levelet küldtek egy tanárnak, aki nem vette fel a munkát.

Mészáros Juli
oktatás

A Radnóti 45 tanára nem veszi fel a munkát pénteken

Csatlakoznak a gördülő polgári engedetlenséghez.

Kaufmann Balázs
oktatás

Úgy mutatja be Ukrajnát a nyolcadikos földrajztankönyv, hogy azt még Alekszandr Dugin is lájkolná

Mintha a Krím elfoglalása és az ország lerohanása csak úgy megtörtént volna, akár valami természeti csapás.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Online lesz az utolsó hét és a vizsgaidőszak az ELTE-BTK-n

A rezsiárak miatt.

Benics Márk
oktatás

Elindult a gördülő polgári engedetlenség, a Nyugati téren akcióztak a tanárok

Három budapesti és egy miskolci iskola tantestületében engedetlenkednek ma, két másik pedagógus pedig intézményéből egyedüliként állt ki.

Szász Zsófi
oktatás

Több milliós prémiumokat osztottak tavaly a Klebelsberg Központban

Hónapokig tartott, mire kiadták az adatokat.

Szurovecz Illés
oktatás

Négy gimnázium előtt virrasztanak a diákok

Reggel 9-ig tart az akció, azt kérik a középiskolásoktól, hogy ne menjenek be az első órára, hanem csatlakozzanak hozzájuk.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
oktatás

Diákok olyan tüntetést hoztak össze, amire az ellenzéki pártok képtelenek voltak a választások óta

Hangosak voltak, nagyon elegük van, és nemcsak magukért, hanem a tanáraikért és a jövő oktatásáért is kiálltak.

Haszán Zoltán, Bankó Gábor
oktatás

Tanévnyitó diáktüntetés a tanárokért

A követeléseik: megoldást a tanárhiányra, tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyag, élhetőbb körülmények az iskolákban és nagyobb figyelem az oktatásra.

Helyszíni videók a diáktüntetésről

Amit követelnek: megoldás a tanárhiányra, tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyag, élhetőbb körülmények az iskolákban és figyelem az oktatásra.

Herczeg Márk
oktatás

"Van hova pusztulni még, ilyen értelemben nincs összeomlás"

A Momentum oktatási kerekasztalán minden érintett képviselte magát a kormány meghívott képviselőjén kívül. A diákokat képviselő Schermann Fruzsina szerint tanáraik motiválatlansága láttán ők maguk is hajlamosak beletörődni, hogy nincs ennél jobb élet.

Szász Zsófi
oktatás