Azért, mert többször is polgári engedetlenségben vettek részt. Ketten biztosan bíróságra mennének.
2024-ben élesedik az új rendszer.
Úgy tűnik, egyelőre megoldódott a Török Ignác Gimnázium kálváriája. Hetek óta kérte az igazgató, a szülők és a diákok, hogy ne kelljen egy építkezés kellős közepén tanulniuk.
Az érdi pedagógiai szakszolgálat munkatársainak is szóltak, hogy nem lesz ez így jó.
December 22-től január 8-ig tart majd.
Elég volt.
Online oktatást egyelőre sehol nem vezetnek be.
És miért tudja kívülről mindenki? Így lett diákhimnusz a vígszínházas musical záródalából.
Tiltakoznak a közoktatás lesújtó helyzete és a megfélemlítés ellen.
Béremelést, szabad tankönyvválasztást, oktatási minisztériumot és valódi egyeztetést várnak a kormánytól.
Az épületben működött a város egyik közkonyhája is, ami szintén elázott, így hétfőn több száz gyerek maradt közétkeztetés nélkül.
Tanárok, diákok, szülők és öregdiákok közösen tüntettek a Fazekas Gimnáziumnál.
Az oktatás világnapján diáktüntetés és szolidaritási koncert is lesz Budapesten.
Az iskolában 16-18 fok van, és még egy jó ideig nem is fogják bekapcsolni a fűtést. Akkor sem lesz sokkal melegebb.
A budapesti Szerb Antal Gimnáziumnál.