Példaként hozta fel Colleen Bell beszédének azt a részét, mikor a nagykövet a Paks II. megállapodás részleteinek átláthatóságát követelte.
Épül az unortodox gazdaságpolitika fellegvára Kecskeméten.
Árulta el Pintér Sándor a titkot.
A Horthy-mellszobor avatásán tartott istentisztelet nem tetszett az egyházi bíróságnak.
Lehullt a lepel!
Deutschék a Figyelő szerint Google-adónak hívják a tervet.
Hé, USA, tünikopi van!
Eltelt pár óra, megakadt a nemzeti hírügynökség működése, talán a külügy reakciójára várnak. Lépnünk kellett.
A legnagyobb támogatottsága persze még mindig az "Egyik Sem" pártnak van. Az MSZP pedig azóta nem állt ilyen rosszul, amióta mérik a pártok népszerűségét.
Eddig úgy tűnt, hogy Colleen Bell érkezésével enyhült az amerikai-magyar viszony. Ennek vége, keményen bírálta Magyarországot a nagykövet.
A miniszterelnök válaszolt a bosnyák fűmufti tiltakozó levelére. Szerinte "az európai történelmet másképp interpretáljuk", de a két nép barátságban, együttműködésben érdekelt.
El tudod képzelni, hogy hozzámenj Rogán Antalhoz, aztán megvalósítsd gyerekkori álmod, és modellként vonulj végig a kifutón kínos reklámrendezvényeken?
Egy Google reverse image searchöt sem futtatak le, de Nógrádi és a többi szakértő szagról fölismerik a terroristát.