De ki a legesleghülyébb?
Zajlik a munka az Országgyűlésben.
Yo, Péter!
Harrach szerint a nemzeti minimumnak hívott program tartalmával egyetért a párt, de ellenzéki képviselők terjesztették be, amit nem lehet felvállalni.
A TASZ el akarja érni, hogy ne kerülhessen bíróság elé mindenki, ha beszól egy politikusnak.
A legbajszosabb házelnök Délkelet-Ázsiában turnézik.
Úgy látja, hogy az elmúlt években nem sikerült lázba hozniuk a szavazókat. Majd most!
A Magyar Művészeti Akadémiának és a kormánynak kétharmados többségük lenne a szakmával szemben a támogatások kiosztásánál.
A miniszterelnök tanácsadója mintha csak már 2002-ben az Agenda 2020-ról álmodott volna. Hát ez az ország már tényleg csak az ő ötleteire van utalva?
A találkozót a múlt héten a magyar kormányt alaposan kiosztó amerikai nagykövet kezdeményezte.
Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás. És a hét angyal, akinél a hét trombita vala, készül a trombitáláshoz.
Hiába kérte az ellenkezőjét Göncz Árpád, mégis lesznek magyar és nemzetközi közméltóságok a pénteki temetésén.
Bogár László szerint az Egyesült Államok feleslegessé és értelmetlenné vált, ezért fegyverként használja Európa ellen a bevándorlókat.
Nem maradunk nemzeti konzultáció nélkül, mert kapnak arra is egymilliárdot.
A századvégeseknek 2013-ig nem volt államtitkok kezelésére jogosító biztonsági tanúsítványuk, pedig a Népszabadság szerint már 2010 óta minősített adatokkal dolgoztak.