A Fidesz frakcióvezetője szerint ezt nem bírja el a költségvetés.
Az érintettek egy része biztos abban, hogy politikai bosszúhadjárat folyik, mert a volt fideszes polgármester a feljelentő, a gyanúsítottak között pedig van két helyi DK-s vezető és több MSZP-s is.
Minimális időt kapott a költözésre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, mert a Miniszterelnökség Kabinetirodája már nagyon beköltözne.
A belügyminiszter szerint a sajtó két ügyet összemosott, és verte körülötte a habot.
Kontrát Károly megoldotta.
A szóvivő szerint a határkerítés importálható, a görögöknél is jól jönne.
A vezérigazgatói székbe külföldi szakembert szereztek Lázárék, csak nem árulják el, hogy kit.
Ő volt az, aki azért kapott búcsúpénzt, mert az országgyűlési képviselőség mellett nem maradhatott polgármester is. A felesége váltotta, és javasolta a végkielégítést. Simon szerint teljesen rendben volt ez így, de végül most mégis visszaadta a pénzt. Igaz csak a nettót.
Nem tudják elengedni: A belügyminiszter szerint a Terrorelhárítási Központ kiváló munkát végzett.
Kikértük a minisztériumok 159 politikai főtanácsadóinak és tanácsadóinak listáját. A kormány fele már válaszolt.
A miniszter reméli, hogy nem a kerítés és sikeres bevándorláspolitika miatt estek neki a paksi bővítésnek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem történt olyan cselekmény, ami felróható lenne a terrorelhárítóknak.
Tállai András szerint ami egykor Puskás Öcsi volt, az ma Orbán Viktor.
Miközben Magyarországon egyre durvábban titkolózik az állam, a csehek kötelezően közzétennének minden szerződést.