Az ötpárti egyeztetésen elvetették a Btk. módosítására vonatkozó ötletet. Azokat az appokat se tiltanák, amelyeknek nem a titkosítás a fő profiljuk, mint például a Skype vagy a Viber. A titkosító appokat viszont továbbra is tiltanák. Hogy hogyan, az persze jó kérdés.
Gerő András történésznek nem tetszik, hogy a bringások csak úgy összevissza tekernek és ingyen építenek nekik utakat. Engedékeny hangulatban írhatta a cikkét, mert végül nem billoggal égetne számot a biciklizők homlokába.
Azt még nem tudni, hogy ha ezzel sem érik el, hogy tárgyaljanak velük, akkor lesz-e – uram bocsá' – 3 órás sztrájk is.
Három év után megszüntették a nyomozást a Hadházy-féle szekszárdi trafikügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség írásbeli indokolása a legviccesebb, irodalmi értékű bizonyítéka eddig annak, hogyan működik a fideszes igazságszolgáltatás.
Dana Rohrabacher jövő héten érkezik Budapestre
Fantasztikus újítás pattant ki a TEK-vezér fejéből.
Helyreállt a világ renygye.
A miniszterelnök is részt vett a vacsorán, amit Obama elnök adott a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón részt vevő delegációknak.
Két év börtönt is kaphatna ezért valaki. A kormány terrorveszélyre vonatkozó akcióterve szerint indokolt esetben a belügyminiszter akár tömegrendezvényeket is betilthatna.
Kubatov terve szerint a 2018-as kampányt már onnan irányítják.
Fónagy János elújságolta, hogy áll a taxisháború.
Mivel a multik szinte teljesen eltűntek a piacról , az állam egyedüli szereplőként elérkezettnek látta az időt, hogy lépjen.
Újra bővítették a listát, mostantól ide is vissza lehet küldeni a menedékkérőket.