POLITIKA

Már most nagyobbat kaszál a Duna Aszfalt mint a Közgép valaha

Változnak az idők.

Botos Tamás
POLITIKA

Túl sokan élnek a létminimum alatt, új számítási módszeren dolgozik a Statisztikai Hivatal

A szakszervezetek kiakadtak.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán: A legnagyobb szolidarítást menekültügyben mi magyarok mutattuk

A miniszterelnök szerint maga Brüsszel akadályozza az igazi európai egység létrejöttét.

Botos Tamás
POLITIKA

Bitay: Mészárossal csak összefutottunk, megittunk egy kávét, és mindenki ment a dolgára

Az meg nyilván véletlen, hogy a kávézás után kikerültek az elárverezendő földek listájáról azok, amiket a felcsúti polgármester cége bérel jelenleg.

Botos Tamás
POLITIKA

Matolcsy: Ha az államtól közpénz indul el, s az civil pénzzé válik, akkor az marad a civil vagyon körében

A jegybank elnöke először reagál az alapítványok botrányára.

Botos Tamás
POLITIKA

Kubatov Gábor, az ember

A Fidesz-alelnök és Fradi-vezér részese volt a 2002-es tömeges rosszullétnek – derült ki a Nagykörúti polgári esteken, ahol megható családi pillanatairól, a legalitás határát súroló kampánymódszereiről, és persze a migránsokról mesélt. A lényeg: emberi – túlságosan is emberi ember ő.

Herczeg Márk
POLITIKA

Megígérték, megcsinálták: Titkosították az MNB cégeinek gazdálkodását

A Posta titkosításának mintájára megoldották, hogy holnaptól ezeknek a gazdasági társaságoknak se kelljen kiadniuk a szerződéseiket. Áder már alá is írta a törvényt.

Czinkóczi Sándor
politika

Ez az a betört ablak, ami miatt a miniszterelnök a belügyminisztert riadóztatta

Állítólag középiskolás lányokat zaklattak migránsok, a helyi rendőrök nem tudnak ilyenről.

Czinkóczi Sándor
politika

Ráuszítaná a kormány a NAV-ot a Google-re és a Facebookra

Több milliós bírságokat vetnének ki azokra, akik eddig elsunnyogták a reklámadót.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Végre kereshetővé váltak a Századvég-tanulmányok

Hiába kerültek 4 milliárd forintba, a Miniszterelnökség által kiadott 72000 oldalnyi pfd ez eddig nem tudta. Valaki végre írt rá egy keresőt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Eximbank 20 milliárdos hitelt nyújt Grúziának

Budai Gyula közölte a nagy hírt a tbiliszi kormánnyal.

Czinkóczi Sándor
politika

Lázár: Milyen képlet alapján számolta ki Brüsszel egy bevándorló árát?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Európa legsötétebb időszakait idézi az eljárás.

Botos Tamás
POLITIKA

Lázár szerint a migránsok molesztálták a körmendi kézis lányokat

Botos Tamás
politika

Andy Vajna: Politikailag teljesen független vagyok

A Figyelőnek adott interjúban magyarázta el Vajna, hogy elég sok adót fizetett már és nem tehet arról, ha a Parlament neki kedvező jogszabályokat hoz.

Horváth Bence
politika

Török Gábor szerint a Fideszben sokan örülnek az MNB-botrányoknak

Mert Matolcsy György végre gyengül, és többeknek szúrja a szemét "az MNB rendelkezésére álló hatalmas pénztömeg."

Rényi Pál Dániel
POLITIKA