Ő pedig úgy döntött, hogy az MNB-ből az alapítványokhoz utalt pénzből állampapírt vásároljanak, vagy a Növekedési és Hitelbankban helyezzék el.
A homoszexuálisok meg csinálhatnak amit akarnak, de családot nem alkothatnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem csak nevén nevezzük a dolgokat szerinte.
A szocialista Tóth Bertalan szerint "Orbán Viktor jobbkeze lebukott."
Mit rajzoltathatott Lőrinc a baristával a kávék habjára?
Nyolc éve nem kaptak fizetésemelést, elegük van.
Az indoklás szerint a felfegyverkezett embercsempészek ellen kell az erősítés. Pénteken amúgy negyvenegy illegális határátlépőt fogtak el.
A pártelnök szerint szó sincs radikális-mérsékelt vitáról a Jobbikban.
Orbán szerint cinizmusból nem épül semmi, ezért nem szabad a bírálókra hallgatni.
A házon azonban nemhogy napkollektor nincs, de még tető sem. Ugyanez a jegyző villantott 2 éve 1000 eurós cipőt egy önkormányzati ülésen.
Az ország egyik legszebb kastélyát már tavaly ősszel megvette egy Tiborcz Istvánhoz köthető cég.
Véletlenül pont a korábbi monori polgármester, mostani államtitkár üzlettársának cégébe olvadt cégtől.