Havi egy könyvet fog ajánlani oldalán, amit aztán közösen beszél majd meg az internetezőkkel.
A turai kastély sorsa keltette fel az ellenzéki párt figyelmét.
Az állami cégek vezetőinek elég jól indult az új év.
Illés Zoltán decemberben a helyi szocialisták fórumán biztatta a százhalombattaiakat, hogy tiltakozzanak a projekt ellen.
Sok év után először fogadhatta úgy egy nagyhatalom vezetőjét Orbán Viktor, hogy látványosan ő diktálta a tempót. Hogy teljesen bizarr legyen a helyzet, ezt annak az EU-s rendszernek köszönheti, amit éppen együtt készülnek gyengíteni.
Pedig korábban már az Európai Bizottság is írt nekik, hogy figyeljenek a projektre.
David Cameron és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tartott.
Továbbra is várjuk az utcára kidobott fenyőket ábrázoló fényképeket.
Önálló család. Saját láb. Saját erőből boldogulás. Saját élet.
Ebben az országban elég széttépni egy papírt, és máris te leszel az ellenzék miniszterelnökjelöltje.
Sokat elárul az ország helyzetéről, hogyan esnek egymásnak az urai.
Ha arra sétáltatsz ma kutyát, amerre a brit miniszterelnök jár, nem tudod kidobni a szaros zacskót.
Marad a nettó 52 ezres fizetés.
Miért is lennének migránsok azért, mert emigráltak?
Beindultak a szocialista fogaskerekek, a Horn Center és az 50 százalékos fizetésemelés után itt a tuti recept a kétharmados győzelemhez.