Vaszily Miklós irodájában kedden találták meg a rejtett lehallgatókészüléket. A rendőrség tiltott adatszerzés miatt indított nyomozást.
A posta viszont titkolózhat
Miután lazán átengedték Erdősiné botrányos körülmények között beadott kérdését, most úgy érezték, ezzel a szimbolikus gesztussal tartoznak a jogállamnak.
Egy részeg hiszterolibkommunista nem gyalázná úgy a három fővárosi fideszes polgármestert, mint a félhivatalos kormánylap.
Bár most nem téma a kötelező kvóta Európában, a kormány kiáll a népszavazási kezdeményezése mellett.
Zavar az erőtérben!
Még 2013-ban, igazságügyi miniszteri kinevezése előtt kötött 241 millió forintos szerződést az állammal.
Bine ați venit în Ungaria, ambasador!
A Magyar Idők azt írja, hogy új útvonalakon érkezhetnek a menekültek Európába. Tudják, hogy ez mit jelent!
Haszontalan, mert csak a törvényt tisztelőket korlátozná a titkosításban. Akik így ki is lennének szolgáltatva azoknak, akik megszerezhetik titkosítatlan kommunikációjuk adatait. A terrortámadások megakadályozásához pedig igazából nincs is feltétlenül szükség lehallgatásra.
A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ dolga lesz a megkeletkező információ rendszerezése és átadása a döntéshozók felé, de feladatokat is oszthat a szolgálatoknak.
A kérdés viszont annyira bonyolult lett, hogy ebből aligha lesz meg a szükséges 200 ezer aláírás.