Van olyan falu, ahol négy éve még szinte mindenki az ellenzékre szavazott, most pedig a Fideszre.
Ezentúl Budai Gyula, Fodor Gábor és Hollik István sem lesz az életünk része.
Tudják, az az állami szervezet, amely a kampány előtt minden ellenzéki pártot megbüntetett.
Orbán szerint a mosógépet könnyebb eladni, mint őt, mégis behúzta a körzetét.
Valami furcsaság van a végleges részvételi adatokkal, a napközbeni jelentésekhez képest eltűnt egy csomó választó. Az NVI szóvivője segít megfejteni a különös jelenség okát.
A határon túli szavazatok 94 százalékát vitte a Fidesz, a német nemzetiségi listáról pedig bekerült egy plusz fideszes politikus.
Nick Thorpe brit tudósító szerint az ellenzéket a fővárosi eredmény és az vigasztalhatja, hogy a Fidesz rengeteg fiatal szavazót veszített.
¯\_(ツ)_/¯
Szerinte „amit a »Nemzeti« Választási Iroda produkált, az rossz vicc”.
Halász János frakciószóvivő szerint már májusban sorra kerülhet.
A humorista a magyar választással foglalkozott. A kutyapárt csirkés interjújára is rácsodálkozott.
:'(
Ebben az esetben sem Dunai Mónika, sem Simicskó István, sem Varga Mihály, sem Gulyás Gergely, sem Szatmáry Kristóf nem tudott volna egyéni képviselőként bejutni a parlamentbe.
„A magyarországi választás szabad, de nem tisztességes volt.”
A viccpárt elnöke szerint nem voltak kötelesek visszalépni, a taktikai szavazás pedig iszonyatos hiba volt.