POLITIKA

A múltat sztálini tempóban átíró Magyar Idők beleszállt Orbánba

Azt írják, a Soros Györgytől kapott fénymásolón szinte kizárólag liberális propagandát, szamizdat kiadványokat terjesztettek.

Boros Juli
POLITIKA

Többmillió forintnyi illeték megfizetését lóghatta el Semjén Zsolt

Lehet, hogy adót is kellett volna fizetnie az ajándékba kapott svédországi háziállatvadászatok miatt, de illetéket mindeképpen.

Szily László
POLITIKA

Érdekes körülmények között vette a lakását az MSZP lemondott elnöke, Molnár Gyula

Hogy ne tűnjön fel, hogy egy olyan vállalkozótól veszi, aki üzletel az általa vezetett önkormányzattal.

Szily László
politika

Egyetlen választókerületben sem rendelték el a szavazatok újraszámlálását

Patyi András, az NVB elnöke szerint a választás szabályos volt, csak az ellenzék pattogja túl magát.

Boros Juli
POLITIKA

Erős a gyanú, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének több tagja is benne van az azeri vesztegetési ügyben

Erre jutott a testület által megbízott korrupcióellenes vizsgálócsoport 219 oldalas jelentése.

Herczeg Márk
bűnügy

A közmédia elnézést kért Juhász Pétertől

Most épp azért, mert még 2014-ben megsértették a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szoros versenyben a fideszes jelölt nyerte a nyékládházi időközi polgármester-választást

Surmann Antal 773 szavazattal nyert, miközben a független Tóth Balázsra 702 ember szavazott, és ott volt még a szintén független Gönczi György is 225 szavazattal.

Herczeg Márk
POLITIKA

Több városban is tüntettek a kormány ellen

Budapest mellett – Szeged után – Debrecenben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Székesfehérváron is kiálltak pár százan, akik nem elégedettek a NER-rel.

Herczeg Márk
POLITIKA

Drónvideó: az Astoriáig ért a tömeg a szombati tüntetésen

Felülről is látszik, hogyan telt meg a Szabad sajtó útja.

Czinkóczi Sándor
politika

Hadházy Ákos életében először járt a köztévében, de szerinte többé nem hívják, mert végig a korrupcióról és a propagandáról beszélt

Pedig nagyon impozánsnak találta az épületet.

Czinkóczi Sándor
politika

Ilyen óriási, de magányos tömeget még nem látott Pest

A választások utáni második tüntetés arról szólt, hogy a képviselet nélkül maradt ellenzéki tömeg szembenézzen saját, nem túl kecsegtető helyzetével.

Ács Dániel
politika

Stallone hatására Trump azon gondolkozik, hogy kegyelmet adjon egy 1912-ben elítélt fekete ökölvívónak

Jack Johnsont azért büntették, mert lelépett egy fehér nővel.

Magyari Péter
POLITIKA

Márki-Zay Péter: Ti vagytok az új ellenzék

„A magyar nép ezen a választáson leváltotta az ellenzéket. Nem bízhatjuk a hazánkat olyanokra, akik nemhogy a nemzet, de a saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra” - mondta.

Botos Tamás
politika

Jobbik: Több tízezer szavazatot érintettek a rendszerszintű visszaélések

Népszavazást kezdeményeznek, hogy többet ne lehessen az ellenzéket kihagyni a sajtóból.

Magyari Péter
POLITIKA

Önálló frakciót alapít a Párbeszéd, de kell hozzá egy kölcsönszocialista is, de úgyis szövetséget alkotnak

Ha a koordináció bonyolultnak tűnt, akkor mit szóljunk ahhoz, amit szombaton intéztek Karácsonyék és Molnárék?

Magyari Péter
politika