Győrffy Balázs egyéni módosító indítványa alapján a kormány egyedi határozatban, minden külső kontroll nélkül jelölhetné ki, hogy ki képviselje tulajdonosként az állami cégeket.
Ahogy Orbán, úgy Trump is "az európai kultúrát" félti a bevándorlóktól.
Röhögéssel, nevetéssel, fanyar mosollyal és sok-sok trágársággal a tuskóság ellen.
Hivatalosan is bejelentették, hogy lesz találkozó Moszkvában.
A külügyminiszter attól tart, hogy ha jobb ellátást kapnának a menedékkérők, újabb migrációs hullám indulna el.
Az akadémia szerint a Figyelő egy rakás hülyeséget írt róluk.
A kormánypárt törvénymódosítása durván meg fogja emelni a Parlamentben ülők fizetését. A Fidesz szerint 2010 óta a közszolgálat több területén volt béremelés, a képviselők utolsók a sorban.
A többi pártalapítvány költségvetési támogatása is megnőhet egy benyújtott módosító nyomán.
Valamikor, néhány hónapon belül. Viszonozza Orbán Viktor szíves látogatását, és felavatja végre Gül baba türbéjét.
Mégsem zárnák el vagy küldenék közmunkára azonnal a hajléktalankodáson kapott hajléktalanokat, viszont a figyelmeztetésekről nyilvántartást vezetnének.
Július végén dönthetnek a gyülekezési jogról, az üzleti titok védelméről és a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről is.
A délit pedig úgy, hogy terrorizmus. Kijelentette, akkor is veszélybe kerül a béke, ha „a migránsok felkerekednek, és máshol keresnek maguknak országot. Mondjuk éppen a miénket akarják belakni.”
Pályázni nem is kell.
Ha - mondta az amerikai nagykövet.