Állítólag állami tisztviselőket is megpróbáltak megvesztegetni, de ez nem sikerült nekik.
Ágon összefogott egy tucat ember, hogy együtt újítsa fel otthonát. Azóta már szövetkezetet is alapítottak, emutenyésztésbe és kendertermesztésbe fogtak. Reményeik szerint idővel kitörhetnek a közmunkás státusból.
Hatalmas magyar siker a NATO-csúcson.
De azt mondják, hogy a megbízásnak semmi köze a politikához.
A Miniszterelnökségen dolgozók fejenként átlag bruttó 4,6 millió forintot kaptak a választás előtt.
Megvan Pálinkás József utóda a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal élén, gyorsan át is nevezik az intézményt.
A sok közös hobbi miatt váratlan bromance lehet kibontakozóban Ali Bongo Ondimba és a magyar miniszterelnök között.
Nyolc éven keresztül vezette Ácsot, három éve lépett ki a Fideszből, most lemondott a városvezetésről is. Azt mondja, fejlesztési pénzekkel zsarolták, ellehetetlenítették a munkáját. Szerinte Magyarország a félelem országa lett.
Nem tudtam, hogy hírszerzőkkel beszélek, nincs a homlokukra írva, mondta a volt jobbikos EP-képviselő.
A fideszes Mészáros László ellen a saját Mészáros Lászlójukkal szállnak ringbe, pont mint ahogy a Fidesz csinálja Miskolcon.
A momentumos Lakatos Béla szerint ma vidéken hiába építkezel, ha nem vagy kormánypárti és szót mersz emelni, tönkretesznek.
Azok után, hogy a héten várhatóan összefutnak a moszkvai vébédöntőn is.
Sorra veszik elő azokat az intézményvezetőket, akik nem állnak bele rendesen a Fidesz kultúrpolitikai háborújába. Hammerstein Judit korábban a Fidesz parlamenti frakciójának sajtófőnöke volt.
A pártban fegyelmi eljárás követ fegyelmit, egyik képviselőjük jogtalanul írt alá egy szerződést, most megtárgyalják a helyzetet.
Az NVI vezetője korábban azt mondta, „ha lemondanék a tiszteletdíjról, akkor az nem azért lenne, mert voltak problémák, ezek ugyanis nem olyan jellegűek voltak, ami megalapozná az NVI felelősségét”.