Erről beszégettek a PIM-ben, ahol L. Simon László egy nemzeti könyvesbolt-hálózat előnyeit ecsetelte, de a sajtót felvásárló „üzletemberekről” is szokatlanul nyíltan beszélt.
Másfél éve pedig az oktatás jövőjéért érzett felelősségéről beszélt egy tornaterem átadóján.
Mondjuk akkor nem kellett volna kitennie a Facebookra, hogy drága magániskolába járnak.
A miniszterelnök örül, hogy ő az első magyar kormányfő a belső-ázsiai államban.
Vajon átmegy-e a minden falat áttörő kos a falon, amin semmilyen faltörő kos nem megy át?
Helyettesei Schmuck Erzsébet, Demeter Márta és Csárdi Antal lesznek.
Tömeges? Az elmúlt 30 napban mindössze 13 migránst fogtak el az országban.
Lehet, hogy már nem is érdemes feladni a levelet, melyben ezt kérik a miniszterelnöktől.
Megsemmisítő választ adott a kormányszóvivő a vádakra.
Úgy látszik, az újabb kétharmad új lendületet adott a politikai pedofíliának, az egykori III/II-es Szita Károly hatéveseknek mutatta meg, hogy érdemes jóban lenni a fideszes vezetéssel.
Ezt Kirgizisztánban mondta a miniszterelnök. Öt éve még úgy vélekedett, a magyar és a finn nyelv rokonsága történelmi tény, nem pedig véleménykérdés.
Rögtön kezdeményezte is az Európai Unió Bíróságának sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárását.
Magyarország miniszterelnöke az ülésen kijelentette: megdőlt az a régi világrend, amelyben a tőke és tudás Nyugatról áramlik Kelet felé, az új világrendben a Keleten felemelkedő államok meghatározóak.
Esküszöm, ha nem a Magyar Időkben olvasom, akkor azt hittem volna, hogy a nyaralásom alatt véletlenül visszarepültem az időben.
Az önkormányzati képviselői helyért folytatott küzdelemben a Munkáspárt volt az egyetlen ellenfele.