POLITIKA

Ott, ahol Vona Allahról beszélt, Orbán díszdoktori címet kapott

Erről Önnek is tudnia kell: a Jobbik elnöke után alig néhány héttel járt az isztambuli egyetemen a miniszterelnök.

Botos Tamás
politika

Ötnapos sztrájkba kezdenek csütörtöktől az önkormányzati dolgozók

Követelik, hogy tíz év után emeljék az illetményalapjuk összegét.

Botos Tamás
POLITIKA

Jobbik találkozna a tüntető diákokkal

Míg a kormány nem, ők meghallgatnák mit változtatnának az oktatási rendszeren.

Botos Tamás
politika

A Legfőbb Ügyészség már most bejelentette: évekig is elhúzódhat a nyomozás az Elios-ügyben

"Az ügyészség tevékenységét eddig is alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezte, és a jövőben is ezt fogja tenni."

Botos Tamás
POLITIKA

Lesz Orbán-Putyin találkozó, de a választások után

Nem változott meg a széljárás, csak mindkét politikusnak sűrű a naptára az év elején.

Botos Tamás
POLITIKA

Brüsszel ott tesz keresztbe ahol tud: engedélyezte Mészároséknak a Mátrai Erőmű megvételét

Folytatódik a példátlan nyomásgyakorlás. Az Európai Bizottság újabb frontot nyit és avatkozik be a magyar választásokba.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán érintettségét vizsgálná az Elios-ügyben az MSZP

A Párbeszéddel közösen parlamenti bizottság felállítását kezdeményezik.

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán levelet írt Putyinnak

Közben kiderült: jövő hétfőn Szófiába utazik a miniszterelnök.

Botos Tamás
politika

Megcsinálta: Lattmann Tamás miniszterelnök-jelölt lett

A Kisgazdáké.

Botos Tamás
politika

Simicskával fizettetné meg a Tiborcz cége miatt kiszabott büntetést Lázár János

Ahhoz, hogy ez az abszurd ötlet végrehajtható legyen, új törvényeket kellene hozni, direkt erre az esetre.

Urfi Péter
politika

Világhírű lett Tiborcz István, aki uniós pénzből, gyanús módon gazdagodott, miközben az apósa Brüsszel ellen harcolt

A New York Times és a Guardian is címlapon hozza az EU-t bomlasztó Orbán és az OLAF által megvádolt veje történetét.

Urfi Péter
POLITIKA

A Fidesz gondosan dokumentálta, hogy megsérti a saját maga által hozott plakáttörvényt

A tavaly a Jobbik plakátkampánya miatt jogtiprással meghozott törvény szerint a pártok semmilyen kedvezményt nem kaphatnak, de a Fidesz valahogy mégis tavalyi áron, 33 százalékkal olcsóbban juthatott plakáthelyekhez idén január végén. Ez a saját törvényük alapján tiltott támogatás.

Király András
POLITIKA

Kicsit odakozmált a Lánchíd a vasárnapi tűzijátéktól

A V4 családi programját zárták a Lánchíd járdáiról fellőtt tűzijátékkal.

Király András
POLITIKA

Gigaparkolót építenek a kisvárdai élményszegénynegyed mellé

A Puskás Stadion mellett se parkolhat majd annyi autó, mint a Kisvárda új stadionja mellett.

Király András
POLITIKA

Ahogy arra számítani lehetett, Mészáros Lőrinc után Lázár János is bekerült a Dallasba

A batidai kastély is nagyon emlékeztet valamire.

Urfi Péter
POLITIKA