A 444 úgy tudja, hogy a XV. kerület polgármestere is arra készül, helyi rendeletben tiltsák meg a köztéri gyűlöletkeltést.
Az önkormányzat nem adott engedélyt Közös Ország Mozgalom vitahelyszínére, helyette demonstrálnak.
"Mosógépet könnyebb eladni mint téged" - mondta a Főnök jelöltjére, meg is jelentek a városban a mosógépek.
A szegedi polgármester stábja már a kampányban is aktívan segítette független jelöltet.
Cserna Gábor nem örül, hogy ellenzékiek vitatkozni szeretnének a városban.
A külügyminiszter tájékoztató kampányt akar az ENSZ migrációs javaslatcsomagjáról, ami persze közel sem azt tartalmazza, mint amivel a kormány riogat.
A jó Fidesz-szavazónak gondolkodás és visszapofázás nélkül kell harcolnia.
Egy jobbikos egy lmp-s és egy szocialista képviselő is elutazott Kecskemétre, hogy megnézze az OLAF iratait Tiborcz István cégének helyi munkájáról. A város jegyzője és szóvivője azonban kabaréba illő jelenetben mondta nekik azt, hogy itt semmilyen iratbetekintés nem lesz.
A Fidesznek már majdnem mind megvan, a többiek még tepernek.
A még pár éve is a Fidesz holdudvarába tartozó közgazdász szerint 2-3 év múlva jöhet a változás, ami leváltja a kormányt.
Az MSZP-s Gajda Péter reméli, hogy a figyelmeztető levél elég lesz, de ha nem, akkor eltávolítják a plakáthelyeket.
Új időszak kezdődött a jobboldalon, büszkének kell lenni Mészáros Lőrincre és Tiborcz Istvánra.
Míg a határontúli magyarok szavazhatnak levélben, a hazai címmel rendelkező, de külföldön élő anyaországi magyar állampolgárok sokszor váratlan nehézségekkel szembesülnek.
Győrben és Hatvanban ugyanazon a napon fogadták el a rendeleteket.
Pedig a parlamenti képviselőknek joguk lenne beletekinteni az iratokba. Hadházyék a helyszínen vannak, meg akarják kapni a dokumentumokat, ebből még bármi is lehet.