POLITIKA

Sólyom László szerint a Kétfarkú Kutyapárt sem tudna olyat kitalálni, mint amit a Fidesz csinál

Az egykori köztársasági elnök beszélt arról is, hogy tudatosan szólal meg ritkábban közéleti ügyekben.

Horváth Bence
politika

Egy mondat arról, mit adott ennek az országnak a NER egyetlen nap alatt

Hiába olvasod végig, úgysem hiszed el. Pedig minden szava igaz.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kósa Lajos: Valósnak tűntek az iratok, de németül voltak

A miniszter elmondta, próbálta lerázni a csengeri nőt, aki 1300 millárd forint kezelését akarta rábízni, de a nő hajthatatlan volt.

Horváth Bence
POLITIKA

Semjén: Inspirálna, ha valaki meghívna jegesmedvére vadászni

Hálás lenne, ha elintéznék neki, hogy elejthessen egy jegesmedvét. Közben a Jobbik vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a miniszterelnök-helyettessel szemben.

Horváth Bence
politika

Az NVB megbírságolta a kispesti önkormányzatot, amiért a kerületben leragasztották a Fidesz plakátját

Gajda Péter polgármester előre szólt, hogy a gyűlöletkeltő tartalmú plakátokat nem lehet kihelyezni a kerületben.

Horváth Bence
POLITIKA

168 Óra: Öngyilkos lett a Kósa Lajost átverő nő férje

A lap szerint a fideszes polgármester ismerhette a házaspárt, akik többeket is megpróbáltak lehúzni az óriási német örökség történetével. Azt írják, a NAV nyomoz a nő ellen.

Horváth Bence
politika

A Kósa Lajosra bízott rejtélyes 1300 milliárd forint miatt összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot

Szél Bernadett pedig parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi.

Horváth Bence
POLITIKA

Az Együtt, az MSZP-P és az LMP is kivonult a Matolcsy család 400 milliós luxusvillája elé

A lakrészt a jegybankelnök a fiától bérli, aki pedig Matolcsy unokatestvérétől felvett hitelből vette meg az ingatlant.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kósa Lajos azt mondja, becsapta őt egy Csengeren élő háztartásbeli azzal a mesével, hogy 1300 milliárd forintot örökölt

Ráadásul négy éven keresztül. Pedig még közjegyzőhöz is elmentek. A befektetésről szóló megállapodást pedig többször át kellett írni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Most jött a hír Magyarország fővadászától, valóban óriási tömeg lesz a Békemeneten

Haszán Zoltán
POLITIKA

Egy héttel az ajánlásgyűjtés vége után még a KDNP-sek is gyűjtik a Fidesznek a támogatói aláírásokat

Nem nagyon igyekeznek kifejteni, hogy ez az aláírás nem az, ami a választáson való induláshoz szükséges, hanem a Kubatov-lista adatbázisát bővítik vele.

Herczeg Márk
POLITIKA

Már csak azért sem lehet migránsokat iskolákban elhelyezni, mert ott már rég fideszes politikusok vannak

A pécsi fideszes jelölt alapított egy díjat, hogy személyesen átadhassa.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Fidesz megüzente az MSZP-nek: eszetekbe ne jusson együttműködni a Jobbikkal

Hódmezővásárhely után fideszesek azzal fenyegették a szocialistákat, ha visszalépegetnek, megnézhetik magukat.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Összeültek a belvárosi baloldali jelöltek, hogy ki lépjen vissza, de senki nem volt hajlandó

Juhász Péter találkozót hívott össze, a pénzfeldobásig nem jutottak el.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kósa Lajos: Igazi szélhámosság, kamu, egy kitalált ügy, de lényegében igaz

A miniszter szerint egy német örökösnő bízott volna rá majd 4,5 milliárd eurót, de végül semmi nem lett a dologból.

Botos Tamás
politika