Az OLAF buktatta le a fejlesztési minisztert és barátait, a költségvetési csalás gyanúja miatt indított vizsgálatot viszont példás gyorsasággal lezárta az ügyészség.
A főpolgármester szerint az ellenzék „felfogását befolyásolja, építgeti az a külföldről érkező és terjeszkedő erő, amely nem kis mértékben egy már jól ismert, sokat hallott, magyar származású amerikai pénzember nevével hozható összefüggésbe".
A Magyar Narancs pedig megszerezte a szerződést, amelyben Kertész Magda a halála előtt néhány nappal minden jogot ingyen átadott a kormány kedvenc közalapítványának.
A párt társelnöke azt ígérte, ha többséget szerez a Fidesz, lemond posztjáról.
Lázár János délután jelezte, hogy Pintér Sándornak kell döntenie. Döntött is.
Egy öröklési ügyben kért segítséget a Nemzeti Vagyonkezelőtől, de levelét a kormány kezdte el propagandaeszközként használni. Bejelentést tesz emiatt.
Az újságíró angolul próbálta meg megtudni Mészárostól, gazdasági sikereihez lehet-e köze Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatának.
Megrohanta a sajtó a felcsúti önkormányzatot, ahol Mészáros csak annyit mondott el, hogy ő mindig egy sikeres vállalkozó lesz.
Kósa sofőrje múlt héten nem tudott elsőre behajtani a pécsi városháza udvarára, a miniszter meg nem akart kiszállni az újságírók miatt. Az esetet a mosdón lévő portáson torolták meg, de Kósa most méltányosságot kért.
A Magyar Narancs kérdezett körbe tizenöt ismerten liberális közéleti szereplőt, öt válasz már egy nappal a megjelenés előtt kiszivárgott.
Barta János kormánypártiaknak is adott át íveket, hogy gyűjtsenek aláírásokat.
A Medián-felmérése szerint még a Fidesz-KDNP szavazóinak is a 78 százaléka véli úgy, hogy a PC alapvetően jó dolog. A válaszadók 30 százaléka tapasztalta meg a saját életében, hogy egyre óvatosabban kell fogalmaznia.
A ~kétmilliárdos beruházás részeként végre leszerelik a Corvin Áruházról a rusnya fémburkolatot.
Tíz év alatt Csehországgal együtt.
Cserébe a többi ellenzéki párt figyelmébe ajánlották esélyes jelöltjeiket, akik javára vissza lehetne lépni.