POLITIKA

Volner János nem adja vissza a parlamenti mandátumát

Ahogy a Jobbik frakciójából kilépett másik két képviselő sem.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Úgy módosította a kormányhivatal a környezetvédelmi engedélyeket, hogy Orbán Viktor apja kibővíthesse a bányáját

Újabb 2,7 hektárt vonhatnak be a termelésbe. A hatóságok szerint mindennek nem lesz érdemi környezeti hatása.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány nemsokára a parlament elé viszi a különbíróságokról szóló törvényt

Az új bíróság elnökét pedig jövő tavasszal választhatják meg.

Czinkóczi Sándor
politika

Nagy lendülettel aprítja parlamenti frakcióit az ellenzék

A Párbeszéd-frakcióját majdnem megszüntették Fodor Gáborék, az LMP képviselőcsoportja már elveszítette harmadát, a párt két korábbi elnöke is lelépett, a Jobbik most kezdi leszeletelni magát.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Lázár János lett a nemzet TSZ-elnöke

Egyeztetett a dolgozókkal, amikor átvette a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kizárták a Jobbik frakciójából Volner Jánost

Rajta kívül még két parlamenti képviselő is kilépett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Mészáros Lőrincet hozta haza Londonból a magángép, amin Garancsi reptette Orbán Viktort

Ezzel egy időben Csányi Sándor gépe is Budapesten landolt.

Boros Juli
POLITIKA

Elindultak haza Londonból a magánrepülők, amiken Orbánt is megajándékozzák néha egy-egy hellyel

Hátha most is ott van valamelyiken a nincstelen miniszterelnök, természetesen szigorúan csak a legnagyobb magyar bankvezér vagy a milliárdos pályázatokat nyerő építési vállalkozó vendégeként.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A kormány az összes 1990 utáni kormányiratot átvitetné az állami főtörténész intézetébe

Az sem baj, hogy a Veritas levéltára nem szerepel a magyarországi levéltárak hivatalos nyilvántartásában, és hogy a vezetője, Szakály Sándor szerint a numerus clausus nem jogfosztó, hanem jogkorlátozó törvény volt.

Boros Juli
POLITIKA

A Jobbik pártigazgatója szerint „valakik” meg akarják akadályozni a párt talpraállását

Szabó Gábor válaszolt Volner János péntek reggeli levelére.

Boros Juli
POLITIKA

Novák Katalinnak nem tetszett a kérdés, hát ráripakodott picit az ATV riporterére

Balogh Judit kritizálta a nyugdíjprémiumok elosztási rendszerét, ettől a közmédiához szokott államtitkár elég ingerült lett.

Boros Juli
POLITIKA

Volner az LMP-ről: Nem hagyom, hogy egy oszló hullával fogjon össze a Jobbik!

Körlevelet írt a párt egykori frakcióvezetője.

Boros Juli
POLITIKA

Van valami, ami meghaladja a kormány képességeit: pár tanuszoda felépítése a megígért határidőre

Az 50 tanuszoda harmada készült csak el, azok is jelentős csúszással. A mostani tanévkezdésre ígért tanuszodákat jó esetben is 2020-ban adhatják át.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Európai Unió Bírósága: Szükség esetén a nemzeti szabályozás mellőzésével az EU-s jogszabályt kell alkalmazni

A luxembourgi székhelyű bíróság a magyar Link Logistik N&N cég ügyében hozott ítéletében emlékeztetett, hogy a magyar szabályozás, ami az úthasználati díj fizetésének elmulasztását a jogsértés súlyának figyelembevétele nélkül szankcionálja, ellentétes az uniós joggal.

Herczeg Márk
közlekedés

Elkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen

Hernádi ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy fordítsák le az üggyel kapcsolatos „releváns dokumentumokat”, hogy azt a vádlott is megértse, és utasításokat adhasson a védelemnek, de a bíróság ezt elutasította.

Herczeg Márk
POLITIKA