Az elhunyt polgármester fia, Molnár Péter a második lett.
Választmányi ülést tartott a baloldali párt.
A Jobbik elnöke ismét felszólította a frakció távozó tagjait, adják vissza mandátumaikat.
A párt szerint felháborító, hogy az "Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait."
Hiába állt be az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is teljes erővel az európai ügyészségért indított petíció mögé, a Lehet Más a Politikának muszáj volt egy másikat indítania. Az LMP szerint nem rászervezték, hanem mellé.
A magyar nagykövet jelentette be egy helyi gazdasági fórumon. Hogy pontosan melyik cégek a beruházók, nem árulta el.
A miniszter szerint helyes ha minél több tagállam alkotmányba foglalja azt, hogy csak egy férfi és egy nő köthet házasságot.
A képviselő-testület felosztatását, és új önkormányzati választást szeretne Hódmezővásárhely polgármestere.
Twitteren üzent a Wellhello frontembere.
Miről szól október 6.? Arról, hogy meg akarunk maradni keresztényeknek, magyaroknak, férfiaknak és nőknek!
Több skulóra lesz szükség a Fidesz világellenes kampányába, Böröcz László nem fog kitartani jövő májusig. Videoösszefoglaló a Sargentini-jelentés elutasításáról tartott parlamenti vitáról.
Az aradi vértanúk megemlékezésén beröffentette a cukiságkampányt.
A csodálatos képek fölé most sem írta oda, hogy az út az EU támogatásával készült.
Elegáns megoldás, hogy a MÁV és a Volán menetrendi keresője alatt az Origo hírei futnak.
Gulyás Gergely szerint most jött el ennek az ideje.