A Keol.hu rekordot állított be azzal, hogy az anyakönyvi hírek rovatban kedveskedett Kecskemét vezetőjének.
Megint megszólalt a Fidesz filozófusa, aki szerint egy középosztálybeli simán járhatna helikopterrel, mint Rogánék. Mészáros Lőrinc tévéjében megfejtették azt is, hogy Orbán magánrepülőzéseinek a szálai külföldre vezetnek! Beindult a verseny: ki tud nagyobbat süketelni az Orbán dinasztia gazdagodásával kapcsolatban.
A hírek szerint megromlott a viszonya Kásler Miklós miniszterrel, a felmondását sem neki adta be, hanem Orbánnak és Ádernek.
Teljes a káosz az egészségügyi vezetésben.
Egyszer már kiírták a kivitelezésre a pályázatot, de miután Seszták Miklós kipottyant a miniszteri székből, indoklás nélkül visszavonták.
Spoiler Alert!
A Jobbik szerint szégyen, hogy a kormánypárt a DK-val közösen vetette el a százéves évforduló méltó megünneplését.
A volt képviselő a párt helyzetét úgy értékelte, hogy lassan nincs semmi, ami megállítsa az összeomlást.
Bizonyos ágazatokban januártól csak miniszteri engedéllyel lehet tulajdonrészt szerezni.
A köztársasági elnök a parlamentben a kedvenc témájáról.
A polgármester szerint lelkiismereti döntés volt.
Antonio Tajani szolidaritását fejezte ki a Sargentini elleni gyűlöletkampány, és az Ujhelyi-bábu felakasztása után.
Akkor mostantól minden kritikára az lesz a válasz, hogy Soros szervezetei le akarják járatni Önöket? „Hát, nem tud más lenni a válasz, merthogy ez a valóság.”
Az LMP-ből való kilépése utáni első interjújában azt mondta: semmi nem indokolja azt az önpusztítást, ami a pártban történik.
„Harminc éve mindig így mentem, és a jövő héten is így fogok utazni. Nem értem, miért lett ebből slágertéma.” Orbán keményen beleállt a magánrepülő-témába, az őt kérdező képviselőnek pedig azt mondta: mormolja magában, hogy hajrá, magyarok.