POLITIKA

Saját családjának utalta ki soron kívül a város egyetlen felújított önkormányzati bérlakását Tiszafüred polgármestere

34-en voltak a várólistán, őket előzték be Ujvári Imre családtagjai.

Haszán Zoltán
politika

Lázár János az internetes zaklatásról tart előadást egy marketingrendezvényen

Ugyanerről a témáról beszél majd a fesztivál sztárvendége, Monica Lewinsky is.

Urfi Péter
POLITIKA

A fideszes Böröcz László az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak: Önnek mindenhez joga van, de ön ettől még egy hazaáruló

A Sargentini-jelentésről vitatkoztak a képviselők az Országgyűlésben.

erdelyip
politika

Hazugság miatt harmadszor is pert vesztett a Fidesz és Halász János a Helsinki Bizottsággal szemben

Bocsánatot kell kérniük.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Október 15. után megsemmisíthetik a hajléktalanok ingóságait

Már amennyiben azokat nem lehet tárolni. Ha lehet, akkor azt a helyi önkormányzatnak vagy rendőrségnek kell tárolnia. És mindig, mindenről részletes jegyzőkönyvet kell felvenni.

Király András
POLITIKA

Most, hogy két képviselőjük kilépett, az LMP frakció maradéka kiállt demonstrálni az egységét

Keresztes László Lóránt, aki most éppen önmaga társelnöke, tagadta, hogy Schiffer András visszatérne a pártba, aminek a jogi képviseletét látja el.

Király András
politika

A kormány talán mintha nem egészen pontosan tájékoztatná az állampolgárokat legújabb hirdetésében

Pár milliárdba ez is belekerülhet.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A mentelmi bizottsághoz fordultak Orbán repülései miatt

A bizottságnak abban kell állást foglalnia, hogy egy milliárdos állami tendereket nyerő vállalkozótól kapott ingyenes repülőút ajándéknak minősül-e.

Király András
POLITIKA

Fideszes belháborúról ír a Népszava

Barcson került szembe alpolgármesterével az egykor parlamenti képviselő polgármester.

Király András
politika

Sargentini-jelentés: a szavazatszámlálás miatt fordul az európai bírósághoz a kormány

A hónap közepéig benyújtja a keresetet a kormány, jelentette be Trócsányi László.

Botos Tamás
POLITIKA

"Az intézkedések botrányosak, a magyar történelem sötét korszakait idézik"

Megdöbbent az MTA viselkedésén, tiltakozásul lemondta előadását a Magyar Tudomány Ünnepén Kertész János fizikus.

Botos Tamás
politika

Szabó Szabolcs: Schiffer visszatérésének híre volt az utolsó csepp

Tanácsadóként térne vissza az LMP alapítója a párt környékére.

Botos Tamás
POLITIKA

Azonnal megcsinálták a fóti gyermekváros kazánját, ahogy Szél Bernadett felkérdezte a kormányt

"Ha leszálltak a privát jetek, nem tudnának 6 millió forintot adni a gyermekotthonba?"

Botos Tamás
POLITIKA

A Néppárt egyik elnökjelöltje szerint ahogy Oroszország kívülről, úgy Orbán belülről támadja a közös európai értékeket

Alexander Stubb szerint egyszerű a kérdés: "ha Orbán Viktor és a pártja követi a szabályainkat, és osztja az értékeinket, maradhatnak. Ha nem, mehetnek."

Botos Tamás
POLITIKA

300 férőhelyes teremgarázs van az épület alatt, de a KKM mégis lefoglalta az irodaháza előtti parkolóhelyeket

Két ellenzéki politikus szerint ehhez engedélyt se kértek a II. kerületi önkormányzattól, önkényesen rakták ki a KRESZ-táblát.

Király András
POLITIKA