Már több mint egy hónapja bejelentette, hogy távozik, és most tényleg.
A portál birtokába jutott előterjesztés szerint vállalkozókat és műtőssegédeket egyaránt képeznének az elbocsátott munkavállalókból. „Gondoskodóan”.
Egyelőre csak a belvárosi aluljárókból távolították el a hajléktalanokat, az utcákon, parkokban ugyanolyan nyugalomban lehettek mielőtt az utcán élést betiltó törvény életbe lépett volna. A következő napok nagy kérdése lesz, hogy feljönnek-e a föld alól a rendőrök, és félhetnek-e az erdőben, kunyhókban lakók.
Kilépő jobbikosokkal megesik az ilyesmi, a pártból kilépő szekszárdi önkormányzati képviselő is egyből erről beszélt távozása után.
Az Eurobarométer kutatása szerint hazánkban még az EU-s átlagnál is többen gondolják úgy, hogy az országnak hasznos az uniós tagság.
Állásinterjúkra is elkísérték őket, önkéntes nyelvtanárok segítségével egyéni nyelvoktatást szerveztek nekik. A program eredményes volt, a nyár végére három kivételével mind kaptak munkát, volt, aki fő- és másodállásban is dolgozott.
A politikus azt szeretné elérni, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
Fülöp Erik és Apáti István is követik példáját, mondta.
Komoly aggályokat vet fel, hogy jutnak be bűnözők a védett épületbe, a rendőrség mégsem vonta be az Alkotmányvédelmi Hivatalt az ügybe.
Az Origo szerint Demeter Márta egy Cipruson szolgáló békefenntartó lányát keverte össze a miniszterelnök gyerekével.
Szállóra senkit sem vittek.
Nyolc év kormányzás után érkezett Bánki Erik javaslata, amit egy nap alatt, érdemi vita nélkül, átnyomtak az Országgyűlésen. Akár már szerdán hatályba léphet.
Frusztrálja már a kettős mérce.
Kivételes eljárásban, rekordsebességgel szántja be a lakástakarékokat a kormány. Hétfőn benyújtották, kedden reggel már tárgyalja is a törvénymódosítást az Országgyűlés.