A tízmilliárdokkal kitömött egyházmegyét vezető Kiss-Rigó Lászlót beszervezéséről, és a Pancho Aréna VIP-jéről is kérdezték.
A párt elnöke szerint hülyeség lenne, mert a netceleb csak Tarlósnak hozna több szavazatot.
Másnak előbb tiltották le a belépőjét és a hozzáférését, mint ahogy megkapta volna a felmondólevelét.
A miniszterelnök sajtófőnöke pedig nagyon határozottan állította ezt.
Akkor mi szükség a Belgrád-Budapest gyorsvasútra?
A két autó mellett egy olyan motort is, amivel a politikus tavaly begurult a velencei kihelyezett frakcióülésre.
A pártszövetség kampányának egyik kulcstémája az Európai Ügyészséghez való csatlakozás lesz – közölte Karácsony Gergely.
Szijjártónak és Bártfai-Magernek kell intéznie az üzletet, Varga Mihály gondoskodik a többletforrás biztosításáról a központi költségvetés terhére.
Itt tart 1956 szelleme, és itt tartanak az EU-s kapcsolataink.
A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, díjazást nem kap érte.
Szökünk a sötétség felé.
Azt mondta, látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat, döntött a lemondásáról.
Átadták a megbízólevelüket a köztársasági elnöknek.
Csak viccelek, igazából irtó könnyű dolga lesz.
Előre nem tervezhető körülmények.