Fogy a magyar, fogy a behívható férfi, indokolta javaslatát a honvédelmi miniszter.
Ez a legfontosabb feladata, mondta a kedden kinevezett Ferencz Orsolya.
Miért ne?
Célja pedig a botránykeltés. Soros még nincs a képben.
Közösen tiltakoznak a hajléktalan-törvény ellen a roma érdekvédők.
A miniszterelnök szerint "nincs hiány a másnapi címoldal horizontján gondolkodó európai vezetőkből."
Nem eldöntendő kérdés.
"Itt az ideje, hogy végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk."
Kezdeményezik: a kormány fizesse ki a szemétszállítási díjat azoknál, akiknél már legalább öt napja késik a kukásautó.
Az Együtt politikusa közölt egy képet a szerződés április 18-i tervezetéről, erről írja azt, hogy a kormány nem írja alá, emiatt kényszerülhet költözésre az egyetem.
Az ügyben a DK-s Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, aki a kérdést feljelentésként értékelte, és továbbította a megyei ügyészségnek.
Zsigmond Barna Pál fogja ellátni a székelyföldi jeges sportokat érintő infrastrukturális beruházások megvalósításának koordinációját és szakmai felügyeletét is.
Az LMP-s politikus azt mondta, nem akarja eladni a tulajdonrészét a BIF-ben csak azért, mert Mészáros Lőrinc is feltűnt a cég közelében.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda újságok, blogok, a Youtube, a Twitter, a Facebook és a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel. Állítólag Soros György álhírei ellen küzdenek.
Mármint szerinte azért nem volna veszélyben az alapítványi tulajdonba adandó Corvinus Egyetem vagyona, mert "a magyar közösség jó egyetemeket akar működtetni".