Pintér Sándort felkérdezték, és válaszolt.
Turbótempó: Soros-média, kacsa, rémhírterjesztés.
Ráadásul még a munkaidőn túli szünetben is a főnökök rendelkezésére kell állni.
Miután a rendőrség akadékoskodott az engedéllyel kapcsolatban, és ezt megosztották az étterem tulajdonosával, az visszavonta a hozzájárulását ahhoz, hogy a rendezvényt az étterem különtermében megtartsák – közölte a párt, ami az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért gyűjtött aláírást.
9 milliárd forintba került.
Itthon az ötvenes évekből lehet ismerős a módszer, amit G. Fodor Gábor lapja mellett mostanában a német és a brazil szélsőjobboldal is felfedezett magának.
A Közúti Közlekedési Szakszervezet szerint a munkaerőhiányt inkább béremeléssel kell megoldani.
Az Erdélyi Magyar Ifjak alelnökét beidézték, és felszólították, hogy fényképek alapján azonosítsa azokat, akik Nagy-Magyarország térképét ábrázoló pólót viseltek és Árpád-sávos zászlót lobogtattak – közölte az EMI elnöke.
A szociáldemokraták két, kifejezetten Gruevszkivel kapcsolatos módosítást is betennének a szövegbe.
Szerinte nem a kormány, hanem a hatóságok döntöttek, a macedón igazságszolgáltatás helyzetét nem is akarják kommentálni.
A nálunk menedékjogot kapott politikus ellen újabb két pontban emeltek vádat otthon, így már hat eljárás zajlik ellene.
Az egyik olyan, mint a másik.
De örülnek, ha a külföldi állampolgároknak is összejön az üzlet.
Nem kevés pénz, 100 ezer forint került az Államkincstárba eddig.
Az igazságügyiminiszter arról beszélt, hogy Magyarország korábban simán kiadott embereket Macedóniának, és nem aggódtak az ottani körülmények miatt.