David Cornstein addig nem veti fel a találkozó ötletét az elnöknek, amíg nem lát előrelépést bizonyos ügyekben.
Szijjártó Péter arra nem tért ki, vajon ki vagy mi veszélyezteti Ukrajna önállóságát.
A szélsőjobboldali alkancellár viszont kigúnyolta.
Most ő nyújtotta be a túlóra-törvényt, ami a Fidesz indoklása szerint azért jó, mert a multik örülnek neki.
Remélték, hogy Magyarország megteszi a szükséges lépéseket. De hát nem tette meg :(
A szervezők szerint „a hatalom a társadalom széles rétegei ellen indított támadást”.
Kiemelte a rendkívül szoros együttműködést az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalával.
Az elmúlt napok tudósításai után most szerkesztőségi vezércikkben álltak ki Orbán Viktorral és diktatórikus törekvéseivel szemben.
Ba dum tss!
A volt oktatásügyi államtitkár szerint Bécsig kiutazni nem olyan nehéz, és jó is, hogy vége az ügynek, mert „végre ez a fortyogó fazék kicsit lecsillapodik”.
Pedig joguk volna rá. A Transvanilla Egyesület ezért most adományokat gyűjt a bizonytalan helyzetbe kerültek pszichoszicális és jogi támogatásához.
A Politico három kategóriába sorolta idén a 28 legbefolyásosabb európait. Pardavi a bomlasztók közé került, Jeremy Corbyn társaságában.
Brománcról nem tud, de valóban jó barátok lettek a miniszterelnökkel.
Telefonos tájékoztató kampány indul.
Péterfalvi szerint Pintérék több adatvédelmi elvet is beépítettek a törvényjavaslatba az észrevételei hatására.