POLITIKA

A kormánypárti trollblogon betámadott angoltanárnő lett az ellenzék közös jelöltje Baján

Nyirati Klára a Momentum helyi elnöke.

Czinkóczi Sándor
politika

A fideszes Hörcsik Richárd behúzta hetedik díszpolgári címét is

Nem győznek hálálkodni a választókerület települései.

Haszán Zoltán
politika

Attól félnek, politizálni kezdenek az emberek a piacos reggeliken, úgyhogy inkább be is tiltották az egészet

Még a végén szervezkedni kezdenek egy szendvics és egy kávé között.

Boros Juli
POLITIKA

Napirendre sem vették Józsefvárosban az óvodai aláírásgyűjtés kivizsgálását

Már levonták az ügy tanulságait, ideje továbblépni.

Boros Juli
POLITIKA

Az MSZP levette a patkányozós válaszvideót a Facebook-oldaláról

A párt kampányfőnöke, Ujhelyi István azt írja, üzenetük elérte célját és célzottjait, és nem akarják kirúgni maguk alól a rothadt hatalommal szemben meglévő morális mankójukat.

Boros Juli
POLITIKA

Salvini után újabb populista pártvezér jöhet Orbán Viktorhoz

A Népszava értesülései szerint május elején Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke is a kormányfő vendége lesz.

Boros Juli
politika

Felszámolás alá került Orbánék 3 milliárdból alapított Központi Adatfeldolgozója

Eddig nem derült ki, mi lett volna a 4 éve alapított állami cég feladata, és így ezután sem fog.

Sarkadi Zsolt
politika

Nyereséges cégek kaptak az állami pénzből, amit Lázár „Botka áldozatainak” szerzett

Kapott a pénzből a hódmezővásárhelyi cég is, aminek felügyelőbizottságában ott ült Lázár kastélyos jogásza is.

Sarkadi Zsolt
politika

A csak a Fideszt reklámozó TV2 nem tette közzé a büntetését, ezért újra megbüntette az NVB

2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre!

Herczeg Márk
POLITIKA

Szijjártó: Az ENSZ is Soros befolyása alatt áll, ebben nincs különbség New York, Genf és Brüsszel között

Az etnikai homogenitást őrző kormány külügyminisztere Ahmed H. miatt szabadult el az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén.

Herczeg Márk
POLITIKA

Karácsony visszavette volna a parkolást, de a Fidesz és az MSZP együtt jegelték a javaslatát

Május végéig elnapolták a kérdést, majd talán akkor.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tizenéves gyerekeknek kellett volna eljátszania, miért sikeresebb Mészáros Lőrinc Mark Zuckerbergnél, és miért éri meg a letelepedési kötvény

A nagykátai művelődési központban rendeztek helytörténeti játékot.

erdelyip
POLITIKA

Orbán Viktor bevándorlásellenes programját kellett aláírniuk a józsefvárosi óvónőknek

Felülről jött a kérés.

erdelyip
bűnügy

A kormány a jelek szerint inkább lemond 63 milliárd forintról, hogy a civilek ne kaphassanak hétmilliárdot

Magyarország lenne a legnagyobb kedvezményezettje a Norvég Alapnak, de nem hajlandó aláírni az együttműködési megállapodást, mert az alapján nem szólhatna bele, hogy milyen civil szervezetek kaphatnának támogatást.

Király András
politika

MSZP: Ha a Fidesz ezt követeli, akkor beszéljünk a patkánykormányzásról

Ujhelyi István posztolt videót a Facebookon.

erdelyip
POLITIKA