A pártot csak pár hónapja jegyezték be, céljuk az ország kiléptetése az Európai Unióból.
Az ország legszegényebb vidékén egy csomó választó már csak egyetlen pártot ismer.
A Fidesz 50 százalék feletti aránnyal győzött a szivárgó információk szerint.
Aki még sorban áll, az szavazhat.
A szavazókör a kerület egyik oktatási intézményében üzemel.
Olaszország szélsőjobboldali belügyminisztere Milánóban adta le a voksát.
Az Európai Néppárt stabil szövetségese magabiztosan vezeti a szavazást.
„Lehet utálni, de gyerekkorom óta szenvedélyem ez a párt” - írta Visváder Tamás, Palácsik Lilla férje.
Vezet a DISY, szorosan mögötte a második a Progresszív Munkáspárt.
Öt éve ez az adat még csak 24,06 százalék volt.
Az FPÖ a harmadik helyen áll, ezzel egy helyet veszíthetnek az EP-ben.
Sikerült kiterelni.
Kép a ceglédi 10. számú szavazókörről.
25 helyet jósolnak a Ligának, ami 5 éve még csak 7 helyet húzott be.