A Going to Ibiza húszéves sláger bömböl mindenhol.
A város közgyűlése szerint az Emberség Erejével Alapítvány migránsokat akart beköltöztetni.
Keresztény kultúra.
A Magyar Narancs próbálta megbecsülni az új párt költéseit.
Mint polgármester, nem mint pártpolitikus küldte a levelet.
Simicska, kopaszok, parkolás, Pecina. Most már teljesen mindegy, ki mit csinál, csak legyen nagyobb a káosz.
Stef Goris volt belga parlamenti képviselő érintett az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, és az NGO-jával lobbizott az Alijev-kormányért. A Miniszterelnökség nem árulja el, mire adott neki 83 milliót.
Horváth Anna az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
A tulajdonos viszont városi pletykának nevezte a dolgot, majd lerakta a telefont.
Mindenki összefogott mindenkivel, közös szervezetet hoz létre a kerületben a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.
A magyar miniszter többek között azzal magyarázta ezt, hogy a magyar sajtó nagy része nemzeti tulajdonban van.
Egy átlagos magyar gazdának évi kevesebb mint egymillió forint jut ebből.
ZSÍRRAL.
„Amikor berontottak, az egyik dolgozónk, az egyik kollégánk a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni” – mondta be Gönczi Gábor az adás végén.
Végül is úgyis közpénzből kell kifizetni a bírságot.