POLITIKA

Csányi Sándor tavaly több mint négymilliárd forint uniós agrártámogatást kapott

Egy átlagos magyar gazdának évi kevesebb mint egymillió forint jut ebből.

Király András
POLITIKA

Németh Szilárd: Nyomják a bevándorlást, mint süket a csengőt

ZSÍRRAL.

Herczeg Márk
POLITIKA

Rosszul lett a TV2 dolgozója, amikor jobbikosok mentek be az épületbe, Jakab Péter szerint terroristáknak hitte őket

„Amikor berontottak, az egyik dolgozónk, az egyik kollégánk a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni” – mondta be Gönczi Gábor az adás végén.

Herczeg Márk
POLITIKA

A fideszes Kriza Ákost nem zavarja, hogy pereket buknak, a miskolci önkormányzat folytatni fogja a romák vegzálását, legfeljebb fizet miatta

Végül is úgyis közpénzből kell kifizetni a bírságot.

Herczeg Márk
POLITIKA

Toroczkaiék helyett a rendőrség tartott erődemonstrációt Törökszentmiklóson

Nem vonulhattak, pár százan hallgatták meg a szónokokat.

Haszán Zoltán
politika

Az EP kivizsgálná Farage fényűző életmódját, amit egy brit üzletember biztosít, akit az oroszokkal is hírbe hoztak

Az EP-s etikai kódex alapján a képviselőknek be kell jelenteniük, ha külső forrásokból utaznak, illetve szállásra vagy megélhetésre kapnak költségtérítést.

Herczeg Márk
POLITIKA

Fél éve zárva van a 80 millióért épített vasúti átjárót, mert az oda vezető utat nem csinálták meg

A balatonszemesi testületi ülés jegyzőkönyve alapján az út kiépítése a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Zrt. konzorciumának feladata lett volna. A polgármester szerint Facebook-bejegyzések akadályozták a munkát.

Herczeg Márk
POLITIKA

Milliós prémiumot kapott Vida István, aki a Németh Szilárd receptjeit bemutató Csepeli Hírmondót adja ki

A fideszes önkormányzat Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak. ZSÍRRAL.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az EU Bírósága kimondta: jogsértő az EU-s polgárok haszonélvezeti jogának megszüntetése a magyar mezőgazdasági területeken

2013-ban a parlament törvényt fogadott el, ami szerint megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amit nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Véletlenül kiposztolta a fideszes képviselő, ahogy a választókat hívogatva éppen nyilvántartásba veszi őket a Kubatov-listán

Zsigmond Barna Pál aztán nagyon gyorsan eltávolította a képnek azt a részét, ahol látszik a barát-ellenség nyilvántartó.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Kuna Tibor és Berki Krisztián is elismerte a bűnösségét a bíróság előtt az áfacsalási ügyben

Az ügyészség Kunára 2 év börtönt kért 5 évre felfüggesztve.

erdelyip
bűnügy

Fekete-Győr András benyújtott 4 népszavazási kezdeményezést

Stadionépítésről, propagandafinanszírozásról, Polt Péterről és az ügynökaktákról szólnak a Momentum kérdései.

Herczeg Márk
politika

Németh Sándor: Olyan hangot engednek meg Brüsszelben Orbánnal szemben, ami minden jó érzésű magyar embert sérthet

A lelkész a Kossuth Rádión beszélt arról, hogy vasárnap a nemzeti szuverenitásra szavaz majd.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Meghúzza a Fidesz a kampányhajrát, az utolsó héten százezer embert akarnak közvetlenül felkeresni

Aki bújt, aki nem.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kiscsoport: Kovács Zoltán kormányszóvivő magyarul twittelte ki egy amerikai újságírónak, hogy "Menj a francba!"

Pisi, kaki, puni, szófosó, bibibiiiii!!!

Szily László
POLITIKA